Patthelyzet a törvényhozásban

Pozsonyban talán mégis szavaznak a Lisszaboni Szerződésről

A pozsonyi parlament szerdán folytatta, majd a házelnök Pavol Paska indítványára megszakította a Lisszaboni Szerződés ratifikációját megelőző indulatos vitát, és összehívta a házbizottságot, amelyen a szokásrendtől eltérően Ivan Gasparovic államfő is részt vett.

2008.01.30 13:40MTI

A törvényhozásban azért állt elő patthelyzet, mert az ellenzék hétfőn bejelentette: csak akkor vesz részt a szerződés ratifikálásában, ha a kormány kész megváltoztatni a médiatörvény elfogadhatatlan, antidemokratikus tervezetét. A kormánypártok legkésőbb estig mindenképpen szavazni akarnak a dokumentumról, de az elfogadáshoz öt szavazat hiányzik.

Nem megerősített értesülés szerint az ellenzék, így a Magyar Koalíció Pártja (MKP) képviselői között is többen mérlegelik, vajon ne szavazzanak-e mégis feltétel nélkül a szerződés elfogadására. A házelnök a frakcióvezetőkön kívül az ellenzék és a kormánypártok vezetőit is meghívta az ülésre, amelyen az államfő és a kormánypártok együtt győzködték az ellenzéket, hogy álljanak el obstrukciós szándékuktól. Gasparovic azzal érvelt, hogy lehettek bármilyen élesek is a belpolitikai ellentétek, Szlovákia nemzetközi kérdésekben eddig mindig egységes volt.

Mint mondta, "rengeteg telefonhívást" kapott a pozsonyi diplomáciai képviseletek vezetőitől, akik azt kérték: adjon magyarázatot a parlamentben előállt helyzetre. A képviselők vitájának nagy részét az töltötte ki, vajon "jóvátehető-e" utólag, ha most mégsem sikerül a nemzetközi dokumentumot ratifikálni. Mivel a házszabályban nincs erre egyértelmű választ adó rendelkezés, a kérdés tisztázatlan: a kormánypártok szerint nem, vagy csak fél év múltán lehet újratárgyalni, az ellenzék szerint a következő tizenegy hónap során bármikor, hiszen a tagországoknak a lisszaboni aláírás után egy teljes év áll rendelkezésükre.

Az ellenzéki pártokon belül is vita tárgya, vajon helyesen döntöttek-e a vezetőik, amikor az obstrukció eszközeit választották, ebben látva az elfogadhatatlan médiatörvény-tervezet megváltoztatásának egyetlen lehetséges módját. Megoszlanak a vélemények az MKP-n belül, ahol a volt elnök, Bugár Béla és a jelenlegi, Csáky Pál hívei közötti választóvonal egyik oldalán a kompromisszumot mérlegelő, a másikon pedig a lisszaboni dokumentum ratifikálására hajló képviselők állnak.

A kormánypártok szerint az ellenzék nemcsak Szlovákia ötmillió lakosát, de az Európai Unió országaiban élő félmilliárd embert is "túszul ejti" azzal, ha ellehetetleníti az unió reformszerződését. Mikulás Dzurinda és Csáky Pál ellenzéki pártelnökök szerint az Európai Néppárt vezetői rövid telefonbeszélgetés után megértették és elfogadhatónak találták az ellenzék magatartását.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.