1500 sérültje van a földrengésnek
Borzalmas képek! Már kilencvenkét halottat találtak a romok alatt Olaszországban
Már kilencvenkét halálos áldozatról szólnak a hétfői közép-olaszországi földrengésről közölt legújabb jelentések.
2009.04.06 15:13MTI, Fotó:MTIRoberto Moroni hétfőn déltájt az elemi csapás által sújtott L'Aquila városába érkezett, ott közölte ezt az új adatot újságírókkal. A polgárvédelmi hatóság közlése szerint sokan eltűntek, s mintegy 50 ezren váltak hajléktalanná.
Apokalipszisre emlékeztetett a legkevesebb 50 halálos áldozatot követelő közép-olaszországi földrengés, az epicentrumhoz közeli L'Aquilában élő egyik szemtanú elbeszélése szerint. "Három hónapja vannak itt rengések, és egyre erősebbek lettek. Tegnap éjjel bekövetkezett az apokalipszis, a házunk összedőlt, romhalmazzá vált, nem lehet újjáépíteni" - mondja Maria Francesco.
A helyi kórházban a folyosók is zsúfolásig megteltek ellátásra váró sérültekkel, miközben a mentőcsapatok és a rokonaikat féltő helyiek teljes erővel kutatnak a romok között túlélők után. A közel 70 ezer lakosú településen - Abruzzók körzet központjában - legalább 10 ezer épület rongálódott meg. Félig összedőlt egy kollégium, és a romok között rekedt vagy fél tucat diák. Sokan alsónadrágban, hálóingben menekültek ki az épületből. "Néhányan még éppen lejutottunk a földszintre, de onnan már csak egy résen keresztül tudtunk nagy nehezen kikecmeregni" - mondta egy 22 éves diák. "Az ágyamban feküdtem, amikor megindult a föld. Azt hittem, soha nem lesz vége. Hallottam, ahogy körülöttem újabb és újabb részek omolnak le az épületből."
A romokkal, törmelékkel és porral vastagon borított utcákon egymás nyakába borulnak a rokonaikra, ismerőseikre rátaláló helyiek. Mások imádkoznak, vagy megállás nélkül, rémülten hívják szeretteiket mobiltelefonon. Egy összedőlt háznál síri csend honol - a kutyás mentők parancsára, hogy meghallhassák a romok alatt rekedt lakók esetleges életjeleit. Máshol a mentőcsapatok a helyiekkel karöltve szedik szét óvatosan a hatalmas kupacokat, amelyek vasárnap este még családok otthonai voltak. "Azonnal rohantunk kifelé, amikor megéreztük az első rezgéseket" - mondja egy fiatalember, aki egy ruhákkal tömött nagy koffert cipel. "Egyszer csak felébredtünk, és már szaladtunk is le a lépcsőn, úgy, ahogy voltunk, pizsamában."
A San Salvatore kórházban az udvaron is vérző sérültek várnak ellátásra, mert nem férnek el már a folyosókon sem.

A földrengés megrongálta a Caracalla termáinak romjait
Megrongálta a hétfő hajnali nagy erejű közép-olaszországi földrengés Caracalla termáinak romjait - közölte a római régészeti emlékekért felelős hivatal vezetője.
Angelo Bottini elmondta a média képviselőinek: a földrengés utáni első átvizsgálás azt mutatta ki, hogy az i.sz. III. századból származó pazar ókori épületegyüttes impozáns maradványai "bizonyos mértékben" megrongálódtak a több mint 50 ember halálát okozó és ezreket hajléktalanná tevő elemi csapás következtében, de a károk mértékének pontos megállapítása még hátravan. Keddre ígért teljes, részletes mérleget a bekövetkezett károkról.
A 11 hektárt elfoglaló, Róma központjában lévő romterület a 212 és 216 között épült közfürdők épületeinek maradványain kívül korabeli könyvtárak és sportlétesítmények romjait is magában foglalja. A Caracalla császár termáiként ismert épületegyüttes ugyanis inkább ókori "szabadidőközpont" volt, semmint csupán közfürdők együttese. A legjobb állapotban megmaradt római kori emlékek közé tartozik. Más jelentős római régészeti emlékekben - például a Forum Romanumban vagy a Colosseumban nem keletkezett kár - közölte Bottini.
Berlusconi: 1500 sérültje van a földrengésnek
A legfrissebb adat szerint 1500 ember sérült meg a hétfői közép-olaszországi földrengésben - közölte a média képviselőivel Silvio Berlusconi olasz kormányfő.
Kevéssel korábban az olasz média kilencvenkét halálos áldozatról adott jelentést, a mentőalakulatok által kiadott legújabb mérlegre hivatkozva. Egyelőre minden erőfeszítés arra összpontosul, hogy kimentsük a romok alá került embereket - mondta Berlusconi L'Aquilában, a földrengéstől sújtott Abruzzo régió székhelyén tartott sajtóértekezletén. Szavai szerint jelenleg négyezer ember vesz részt a mentésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06