"Az ígéretek nagy részét nem lehet betartani"
Újabb "teflonelnök" - Csalódás követheti Obama hivatalba lépését?
Kiábrándulás követheti Barack Obama hivatalba lépését, a megválasztott elnök kampányígéreteinek nagy részét nem lehet betartani, már most is hallani elégedetlen hangokat - mondta Magyarics Tamás, a Magyar Külügyi Intézet szakértője az MTI-nek.
2009.01.18 15:45MTIA megválasztott elnök túlzott várakozásokat keltett, olyan ígéreteket tett, amelyeket nyilvánvalóan nem lehet beváltani.
Barack Obamát mindenütt egyfajta "megváltóként" várják, a csalódás azonban "bele van kódolva az elnökségébe" - hangsúlyozta Magyarics Tamás.
A demokrata párt baloldalán már most is egyre több elégedetlen hangot hallani. Nagyon sokan úgy gondolják például, hogy az ígért több száz milliárdos gazdasági csomag nem lesz elég.
A szakszervezetek véleménye szerint pedig a leendő kormánynak többet kellene tennie a munkahelyek védelmében. Nagyon sok megígért gazdasági programot nem lehet beindítani és kompromisszumokat kell kötni a társadalom- és egészségbiztosításban is - mutatott rá.
Személyi ügyekben is sok bírálat érte Barack Obamát, sokan kifogásolták a kinevezési gyakorlatát.
A hivatalba lépő elnök változásokat ígért Washingtonban, ennek ellenére az eddigi kinevezettek jelentős része washingtoni bennfentes, ez pedig sok ember számára visszatetsző - fűzte hozzá az elemző.
Mint rámutatott, a külpolitikában is sok csalódás érte a demokrata szavazókat és hasonló várható Európa részéről is: Barack Obama ugyanis sok esetben a középtől jobbra található álláspontokat foglal el nemzetbiztonsági kérdésekben.
Nem zárja ki például az egyoldalú lépéseket, vagy egy másik ország szuverenitásának megsértését. Az iraki kivonulással vagy a közel-keleti kérdéssel kapcsolatban is változott a megválasztott elnök álláspontja.
Míg Irak ügyében elnökválasztási kampányában azt ígérte, hogy másfél éven belül kivonják az amerikai csapatokat, azóta Bagdad és Washington új biztonsági megállapodása értelmében a teljes amerikai katonaságnak csak 2011 végéig kell távoznia az országból.
A közel-keleti válság megoldásában Obama korábban azt érzékeltette, hogy nagyobb megértéssel viseltetik majd a palesztinok igényei iránt, a gázai hadműveletek óta azonban úgy tűnik, elődjeihez hasonlóan Izrael önvédelemhez való jogát helyezi előtérbe.
Mára az ígéretek tehát jelentősen módosultak és várható, hogy még inkább felpuhulnak a korábbi álláspontok. Barack Obama ugyanúgy középen marad és középről próbál kormányozni, mint az eddigi elnökök döntő többsége - mondta Magyarics Tamás.
Barack Obama már szenátorként is mindenkinek azt mondta, amit a másik fél hallani akart, ezt az eddigi nyilatkozatai alapján hivatalba lépése után is folytatja, így egy újabb "teflonelnöke" lesz az Egyesült Államoknak, Ronald Reagan után - mutatott rá az elemző.
Az új kabinetet értékelve a szakértő kiemelte: a megválasztott elnök olyan politikusokat vett maga mellé, akik nagyon tapasztaltak, de ezzel együtt rendkívül erős egyéniségek.
Éppen ezért nagy esély van a konfliktusokra az adminisztráción belül. Ilyen lehet például a külügyminiszter, Hillary Clinton és a szintén külpolitikus John Biden alelnök közötti vetélkedés - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
- Beyonce és Bono is dalol Obamának!
- Soha nem látott tömeg fogja ünnepelni Obama beiktatását
- Sztárözön Obama tiszteletére Washingtonban!
- Obama az afganisztáni háború felülvizsgálatára készül
- Scarlett zavarba jött Obamától
- Obama, a gamer
- Vonzó célpont! Veszélyben Obama élete?
- Egy tányérból cseresznyézett Bush Obamával és az amerikai elnökökkel
- Obama rekord mennyiségű pénzt gyűjtött, és még maradt is neki
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06