Koronavírus-járvány
Már oxigénre kellett kötni Boris Johnson brit miniszterelnököt
Harcol a koronavírussal.
2020.04.06 14:19ma.huKórházba vitték Boris Johnson brit miniszterelnököt vasárnap. A londoni kormányfői hivatal szóvivője közölte: csak elővigyázatossági lépésről van szó, amelyet Johnson orvosa javasolt, miután a konzervatív párti miniszterelnök esetében a betegség egyes tünetei meglehetősen makacsnak bizonyultak. E tünetek közé tartozik a magas láz. A Downing Street szóvivője hangsúlyozta, hogy Johnsont nem sürgősséggel, hanem kivizsgálásra vitték kórházba és változatlanul ellátja miniszterelnöki feladatait és kapcsolatban van kabinetje tagjaival.
Ehhez képest hétfőn már oxigénterápiát kellett alkalmazni nála - számolt be róla a Metro brit napilap. A brit miniszterelnök számos vizsgálaton esett át, amely során többek között a vér oxigénszintjét, a fehérvérsejtszámot, valamint a máj- és a vesefunkciókat ellenőrizték, sőt EKG-vizsgálata is volt. Tüdejét is megröntgenezték.
Mint ismeretes, jelenleg nincs kezelési módja, gyógyszere a koronavírus-fertőzésnek. Enyhe esetekben a panaszok csillapítása a cél, súlyos állapotú betegnél az immunrendszert, a légzést, a keringést támogató kezeléseket alkalmaznak (pl. oxigénterápia, folyadékegyensúly helyreállítása, egyéb vírusok ellen korábban kifejlesztett gyógyszerek, szükség esetén légzéstámogatás - azaz lélegeztetőgép alkalmazása).
55 éves Johnsonról múlt csütörtökön állapították meg, hogy ő is megfertőződött, miután a koronavírus okozta betegség enyhe tüneteit észlelte magán. Carrie Symonds, Johnson eljegyzett élettársa is észlelte magán a koronavírus-fertőzés fő tüneteit, és emiatt az elmúlt hetet ágyban töltötte. Boris Johnson szóvivője február végén jelentette be, hogy Carrie Symonds várandós, és a pár közös gyermekének születése a nyár elejére várható.
Az új koronavírus okozta betegségen átesett az elmúlt napokban Matt Hancock brit egészségügyi miniszter és Károly trónörökös, II. Erzsébet királynő 71 éves fia is, de ők már felépültek, és elkülönítésük véget ért.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06