A segélyek így eljutnak a lakossághoz

Napi három óra tűzszünet Gáza környékén

Izrael szerdától napi három órára felfüggeszti a harcot Gáza város körzetében, hogy a segélyek eljuthassanak a nélkülöző palesztin lakossághoz a Hamász uralta területen létesítendő humanitárius folyosón.

2009.01.07 12:40MTI

"Az izraeli hadsereg azt tervezi, hogy szerdától minden nap 13 és 16 óra (közép-európai idő szerint 12 és 15 óra) között leteszi a fegyvert Gáza város térségében" - mondta egy jeruzsálemi katonai forrás a Reuters brit hírügynökségnek. 

A hírt korábban az AFP francia hírügynökség is közölte Avital Lejbovics katonai szóvivőre hivatkozva. A döntés azután született, hogy az izraeli miniszterelnöki hivatal szerda hajnalban bejelentette: Izrael humanitárius folyosót nyit a segélyszállítmányok célba juttatására, hogy megakadályozza humanitárius válság kialakulását a Gázai övezetben. Mark Regev izraeli kormányszóvivő közölte, hogy már szerdán életbe léptethetik az intézkedést. 

A döntésről tájékoztatták Condoleezza Rice amerikai külügyminisztert is. Szerda délelőtt ismét összeült az izraeli biztonsági kabinet, hogy megvitassa a Gázai övezetben kormányzó Hamász iszlamista palesztin szervezet elleni offenzíva fejleményeit. 

"A tanácskozáson a miniszterek a hadművelettel kapcsolatos katonai és diplomáciai kérdéseket tekintik át" - közölte Mark Regev izraeli kormányszóvivő. A közszolgálati televízió szerint a katonai és a kormányzati csúcsvezetés Ehud Olmert kormányfő elnökletével a katonai offenzíva harmadik szakaszát akarja megvitatni, amelynek során nagy számú tartalékos egységet vetnének be a városközpontok és a palesztin menekülttáborok elleni támadásokra a Gázai övezetben. 

A rádió úgy tudja, hogy szóba kerülhet egy esetleges tűzszünet is, amelynek kidolgozását Egyiptomra bíznák. Cipi Livni külügyminiszter megerősítette: bármilyen fegyvernyugvási megállapodásnak tartalmaznia kell olyan záradékokat, amelyek megakadályozzák, hogy a Hamász újra felfegyverkezhessen a Gázai övezetben. 

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.