Szlovák újságíró-gyilkosság
Kuciak után a főügyészhelyettest is megölték volna
Peter Sufliarsky szlovák főügyészhelyettest is meg akarta ölni az a csoport, amely februárban meggyilkolta Ján Kuciak oknyomozó újságírót és barátnőjét.
2018.10.05 07:41MTIAz Aktuality.sk szlovák hírportál névtelen forrásra hivatkozva a portál azt állítja, hogy a kettős gyilkosság elkövetésével gyanúsított négy ember közül legalább ketten Sufliarsky ellen is merényletre készültek. Andrea Predajanová, a főügyész hivatalának szóvivője közölte: Sufliarsky felkérte a sajtót, hogy a feltételezések szerint ellene tervezett merénylettel kapcsolatban ne hozzanak nyilvánosságra információkat, tekintettel arra, hogy az ügyben folyamatban van az előzetes bűnügyi vizsgálat.
A hírportál úgy tudja, Tomás Szabót és Alena Zsuzsovát bérelték fel az ismert ügyész megölésére. Az Aktuality.sk szerint Peter Sufliarsky szálka volt a helyi maffia szemében. A főügyészhelyettes egyebek között Mikulás Cernák hírhedt bandavezér ügyében képviselte a vádat, ami végül 2009-ben Cernák elítéléséhez vezetett.
Mint azt a bűnüldöző szervek megállapították, az oknyomozó újságírót és barátnőjét a múlt héten őrizetbe vett Tomás Szabó gyilkolta meg, akit a révkomáromi rendőrség egy volt nyomozójaként azonosított a pozsonyi sajtó. Neki a gyilkosságért járó összeget egy később őrizetbe vett nő, Alena Zsuzsová fizette ki, a rendőrség őt tartja a bűntény közvetlen megrendelőjének, de azt még nem tudják, hogy neki ki fizetett, vagyis ki volt a gyilkosság értelmi szerzője.
A rendőrség és a vádhatóság nem kommentálta azokat a sajtóhíreket, miszerint a Kuciak-gyilkosságra Marian Kocner vállalkozó adhatott megbízást.
Jelenleg négy személy ellen folytatnak eljárást a gyilkosság elkövetésének alapos gyanújával, ők vasárnap óta vannak vizsgálati fogságban. Tomás Szabón és Alena Zsuzsován kívül a rendőrség múlt heti gútai (Kolárovo) akciója során őrizetbe vett másik két személy is a gyanúsítottak között van.
Az ügyészség szerint egyikük, egy volt katona, Miroslav M. – Tomás Szabó unokatestvére – sofőrként vett részt a bűncselekményben, a másik férfi pedig egy vállalkozó, Zoltán Andrusko, aki közvetítő szerepet vállalt a gyilkosság megrendelésében. A szlovák vizsgálati szervek szerint Zoltán Andrusko mutatkozott hajlandónak együttműködni a rendőrséggel. Vele kapcsolatban a Markiza kereskedelmi televízió úgy értesült, hogy az ügyvédje megerősítette: védence Marian Kocner vállalkozó ellen terhelő vallomást tett, amelyben őt nevezte meg a gyilkosságok megrendelőjeként. A sajtóban korábban megjelent értesülések szerint Alena Zsuzsová mint üzletember kapcsolatban állt Kocnerral.
Ján Kuciakot és barátnőjét február végén találta holtan a galántai járásban lévő Nagymácsédon lévő családi házukban a rendőrség. Az újságíró meggyilkolása- amelyet ráadásul a rendőrség szerint feltételezhetően munkájával összefüggésben követtek el - közfelháborodást váltott ki az országban, s heteken belül korábban sosem látott tüntetéssorozathoz, illetve mély belpolitikai válsághoz vezetett. A történések végül a kormány több tagjának távozásához - köztük Robert Fico kormányfő lemondásához - és a kabinet széles körű átalakításához vezettek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06