A határtérségben láttak el segédfeladatokat
Darabos: jövő év végéig megszűnhet a hadsereg segédszolgálata a schengeni határövezetekben
Jövő év végéig végérvényesen megszűnhet az osztrák hadsereg rendőri segédszolgálata a schengeni határövezetben - közölte az osztrák védelmi miniszter egy szerdán közzétett nyilatkozatában.
2008.12.03 09:36MTINorbert Darabos az osztrák hírszolgálati irodának azt mondta: abból indul ki, hogy az 1500 katonából álló kontingens megbízatása 2009 végére befejeződhet a nyári felülvizsgálatot követően.
Az előző kormány november közepén hosszabbította meg a hadsereg rendőri-kiegészítő küldetését a Magyarországgal is szomszédos Burgenland és Alsó-Ausztria tartomány összesen kilenc körzetében, méghozzá jövő év végéig. A vonatkozó határozattervezetet Darabos (SPÖ) és Maria Fekter (ÖVP) belügyminiszter közösen nyújtotta be. (Mindketten megtartották tisztségüket a kedden hivatalba lépett, új nagykoalíciós kormányban.) Javaslatukat a keleti országrészben élő lakosság biztonsági igényével indokolták.
Osztrák katonai egységek 1990 óta teljesítenek szolgálatot a határtérségben, tavaly decemberig közvetlenül a határőrzésben és -ellenőrzésben vettek részt. A schengeni belső határok megnyitását követően hátravonták őket, és azóta a tágabb értelemben vett határtérségben látnak el segédfeladatokat a rendőrséggel együttműködve. Egyebek között járőrözést végeznek, és a gyanús esetekről értesítik az illetékes rendőrőrsöket. Intézkedési jogkörük nincs. Az eredeti terv az volt, hogy a megbízatást 2008 végén megszüntetik. A hadsereg közreműködésének indokoltságát jövő nyáron újra górcső alá veszik.
A régi-új védelmi miniszter nyilatkozatában közölte, hogy a felülvizsgálat fényében hoznak majd döntést arról, mikorra "futtathatják ki" véglegesen a missziót. Ő abból indul ki, hogy az értékelést követően, egy bizonyos megnyugvási időszak után jövő év végére befejeződhet a segédszolgálat.
Elvégre nem lehet berendezkedni arra, hogy a hadsereg hosszú távon lásson el rendőri feladatokat - mondta.
A schengeni nyitást követően Ausztriában is sokan bírálták - köztük az ellenzéki Zöld párt - a katonai kontingens "határellenőrző-bűnüldöző" küldetésének meghosszabbítását, egyes alkotmánybírák pedig aggályosnak, az alaptörvénybe ütközőnek minősítették az intézkedést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06