Budapesti járat törölve

Súlyos baleset a londoni Heathrow repülőtéren - Képek és videó a drámáról!

Az utóbbi évek legsúlyosabb balesete történt csütörtök délután a londoni Heathrow repülőtéren a British Airways légitársaság egyik óriásgépével, amely nem hivatalos beszámolók szerint kis híján sűrűn lakott területre zuhant. Az incidens miatt törölték a BA délutáni budapesti járatát.

Dráma a Heathrow repülőtéren képgaléria

2008.01.17 16:32MTI

A Pekingből érkező 38-as számú járat, egy Boeing 777-es, 136 utassal és 16 főnyi személyzettel a fedélzetén, egyelőre ismeretlen okból jóval a leszállópálya előtt ért földet, főfutóművei azonnal letörtek, a gép több száz métert csúszott a füvön, majd a pálya elején állt meg.

A Heathrow-t működtető cég, a BAA londoni közleménye "kényszerleszállásnak" minősítette az incidenst, de azt nem ismertette, hogy a gép miért került bajba. A kéthajtóműves repülőgép a hasán állt meg, de az orrfutómű kint volt. A szárnyfutókat közvetlenül a repülőtér kerítése mellett találták meg, ami arra utal, hogy a gép épphogy elérte a légikikötőt.

Szemtanúk is arról számoltak be, hogy a Boeing nagyon alacsonyan, nem sokkal a környékbeli házak felett, erősen balra dőlve érkezett, és alig néhány méterrel a repülőtér kerítése után ért földet. A repülőgép súlyos szerkezeti károkat szenvedett, hajtóművei és szárnyai összetörtek. Szakértők egyelőre értetlenül állnak az eset előtt. A Boeing 777-es a világ legbiztonságosabb típusai közé tartozik, kereskedelmi forgalomba állása óta említésre méltó incidens egyik példányával sem történt.

A Flight International című vezető brit repülési szaklap egyik elemzője csütörtökön a BBC-nek azt mondta: ilyen jellegű balesetet az okozhat, ha mindkét hajtómű egyszerre, a leszállás ugyanazon késői szakaszában felmondja a szolgálatot, erre azonban a polgári repülés modern kori történetében "műszaki okokból még soha nem volt példa".

A szakértő a lehetséges magyarázatok között említette, hogy a gép esetleg madárrajjal ütközött, és mindkét motorba nagy testű madarak kerülhettek. Az utasokat vészcsúszdákon menekítették ki, és a tűzoltók habbal árasztották el a Boeing környékét. A mentőszolgálat szerint négy utas könnyebben megsérült.

Az incidensben érintett déli kifutópályát lezárták, de az északit rövid leállás után ismét megnyitották. Mivel azonban a Heathrow a világ legforgalmasabb nemzetközi repülőtere, amely naponta 1300 járatot indít és fogad, az egyik pálya kiesése bizonyosan súlyos, akár napokig tartó fennakadásokat fog okozni. A brit repülésügyi hatóságok a torlódások elkerülése végett részleges légtérzárat rendeltek a Heathrow körzetében, és több járatot a Luton, illetve a Stansted repülőtérre irányítottak át.

A Heathrow-ról a British Airways naponta három járatot közlekedtet Budapestre. Közülük a 866-os számú délutánit, amely helyi idő szerint 13:40 órakor indult volna, csütörtökön törölték. A 17:30-kor esedékes, 870-es számú esti járatot a délutáni kiírás szerint indítják, de több mint egyórás késéssel.

Éppen Kínába indult a Heathrow-ról Gordon Brown brit kormányfő, de az ő repülőgépét is jelentősen késleltette a baleset. Brown és főleg üzletemberekből álló kísérete már a gépben ült, amikor a baleset történt.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.