Tízezer orvos és ápoló
Ismét sztrájkoltak Németországban az egészségügyi alkalmazottak
A kórházak helyzete, mindenekelőtt súlyos pénzügyi nehézségei miatt két hónapon belül immár második országos sztrájkjukat tartották kedden a német egészségügyi alkalmazottak.
2008.11.18 17:17MTISzerte az országban kora délután rövidebb időre több tízezer orvos és ápoló szüntette be a munkát, a szövetségi kormányt, illetve a tartományokat a kórházak nagyobb pénzügyi támogatására szólítva fel.
A központi nagygyűlést Kölnben tartották, ahol Frank Bsirske, a szolgáltatói alkalmazottakat tömörítő ver.di szakszervezeti szövetség elnöke egyebek között azt hangsúlyozta, hogy a katasztrofális pénzügyi helyzetbe került kórházak megsegítésére legalább annyira szükség van, mint a bankok támogatására.
Németország 2100 kórháza, illetve klinikája közül több erősen eladósodott, ami megnehezíti azok működését, s általánosságban a betegellátást.
A kormány szeptemberben 2009-re pótlólagosan 3,2 milliárd eurót irányzott elő a kórházak támogatására, az egészségügyi dolgozók szerint azonban a megnövekedett terhek miatt csaknem 7 milliárd euróra lenne szükség.
Szeptember végén egy ízben már országos tiltakozó akcióra került sor. Akkor Berlinben tüntettek az ország különböző helyeiről érkezett orvosok, illetve ápolók.
A két hónappal ezelőtti megmozduláson több mint 130 ezren vettek részt, azaz az akkori megmozdulás Németország történetének legnagyobb egészségügyi tiltakozása volt. A legfrissebb adatok szerint minden harmadik kórház eladósodott, s emiatt több mint 20 ezer egészségügyi munkahely került veszélybe.
A betegbiztosítók ezzel szemben azzal érvelnek, hogy túl sok a kórház, ezért - a hatékonyság növelése és ellátás minőségének javítása érdekében - összevonásokra lenne szükség.