A műtét után lábadozó kubai vezető
Újabb fotókat tettek közzé Fidel Castróról
Törékenynek, de szellemileg élénknek tűnt a nyilvánosság elől visszavonult Fidel Castro kubai vezető a róla kedden közzétett újabb fényképeken.
2008.01.16 08:20MTIA felvételeket abból az alkalomból hozták nyilvánosságra, hogy a műtét után lábadozó Castro Havannában megbeszélést folytatott Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfővel. Hónapok óta először adtak közre fotókat Castróról, aki ezúttal is melegítőt és teniszcipőt viselt.
Ez a viselet szinte védjegyévé vált azóta, hogy 2006 júliusában bélműtéten esett át, amely miatt ideiglenesen öccsére, Raúl Castróra ruházta át az államfői teendőket. A "Lulát" kísérő brazil újságíróknak átadott egyik felvételen Castro karosszékben ülve vendégével társalog, egy másikon pedig széles mosollyal pózol a fényképezőgép lencséjének.
A brazil elnök később úgy nyilatkozott, hogy Castro szelleme élénk, és egészségi állapota is kellően jó ahhoz, hogy rövidesen ismét betölthesse "politikai szerepét" Kubában. "Lula" egynapos látogatása alatt több millió dollár értékű hitelt ajánlott fel a kommunista vezetésű karibi szigetországnak. Brazília ahhoz is segítséget nyújt, hogy Kuba a Mexikói-öbölben olaj után kutasson.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06