Iszlám Állam
Öngyilkos merényletre készülőket vettek őrizetbe Törökországban
Ankara az utóbbi hetekben többször küldött szárazföldi egységeket és harckocsikat Észak-Szíriába, hogy megtisztítsa a határzónát a dzsihadistáktól.
2016.09.20 05:30MTITörökországban őrizetbe vettek hétfőn két, öngyilkos merényletekre készülő embert, feltételezhetően mindketten az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista terrorszervezet tagjai - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
A török hatóságok a szíriai határ közelében, a délkelet-törökországi Sanliurfa tartományban fogták le a gyanúsítottakat, miközben azok egy kisteherautóba rakodtak be a robbanótölteteket. A 24 kilogramm TNT mellett a rajtaütés során egy robbanómellényt és számos, öngyilkos merényletekhez használt más technikai eszközt is lefoglalt a rendőrség.
A török hatóságok legutóbb vasárnap este csaptak le a terrorszervezet feltételezett támogatóira Isztambul belvárosában. Akkor mintegy negyven külföldit állítottak elő, köztük azeri, iráni, iraki és afganisztáni állampolgárokat.
Törökországban több olyan öngyilkos merényletet követtek el az elmúlt évben, amelyeket a hatóságok az IÁ számlájára írnak. Ezekben legalább 200-an vesztették életüket.
Ankara az utóbbi hetekben többször küldött szárazföldi egységeket és harckocsikat Észak-Szíriába, hogy megtisztítsa a határzónát a dzsihadistáktól. Recep Tayyip Erdogan török elnök nyomatékosan hangsúlyozta: nem hagyja, hogy "a terror folyosójává" váljon ez a régió.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06