Szíria
Lebombáztak egy aleppói kórházat
Az áldozatok között van két gyermek és a kórház fogorvosa. Meghalt a környék egyetlen gyermekorvosa is.
2016.04.28 07:23MTILegalább húsz civil halt meg szerda este az észak-szíriai Aleppóban a kormányerők egy kórház és egy lakóépület ellen intézett légitámadásában - közölte a helyi polgári védelem.
A célba vett két épület a város lázadók által ellenőrzött keleti felén, az asz-Szukkari negyedben volt.

Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja helyi forrásai alapján megerősítette a légicsapás hírét.
Az első jelentések 14 civil haláláról szóltak, de később a romok alól kiemelték még további hat ember, köztük a kórház fogorvosa és két gyermek holttestét. A csapásban életét vesztette a lázadók ellenőrizte városrészek egyetlen gyermekorvosa is.

A kórház krónikus betegségekben szenvedő idős betegeket ápolt.
Az utóbbi napokban megsokszorozódtak a 2012 óta kettészakadt tartományi székhely, az ország egykori gazdasági fővárosa elleni légitámadások, múlt péntek óta több mint száz civil lakos halálát okozva.
Staffan de Mistura, az ENSZ szíriai különmegbízottja csütörtök hajnalban az Egyesült Államok és Oroszország legmagasabb szinten való közbenjárását sürgette a kudarccal fenyegető szíriai béketárgyalások felélesztése érdekében.
Mistura azt követően tartott sajtótájékoztatót Genfben, hogy videokonferencia útján tájékoztatta az ENSZ Biztonsági Tanácsát a lényegében megfeneklett tárgyalásokról. A diplomata azt mondta, reméli, hogy valamikor májusban újrakezdődhetnek a tárgyalások, de ehhez előbb a harci cselekmények megfékezésére lenne szükség.
A genfi tárgyalások harmadik fordulója április 18-án szakadt meg, miután a szíriai ellenzék egy részét tömörítő Tárgyalási Főbizottság (HNC) felfüggesztette a részvételét, tiltakozva a kormányerők észak-szíriai előrenyomulása, a segélyakciók akadályozása, valamint az ellen, hogy semmilyen előrelépés nem történt a Szíriában bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátása ügyében.
Az egyeztetések Mistura és a szíriai kormányküldöttség, illetve úgynevezett "moszkvai-kairói platform" között ennek ellenére folytatódtak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06