Terrorizmus
Obama: a terroristáknak segítenek, akik megbélyegzik a muzulmánokat
Barack Obama amerikai elnök arra figyelmeztetett szombaton, hogy a muzulmánok kollektív megbélyegzése a terror eszközét is használó iszlám szélsőségesek, a dzsihadisták malmára hajtja a vizet.
2016.03.26 14:46MTISzokásos hétvégi televíziós nyilatkozatában Obama elítélte a hét eleji brüsszeli terrortámadásokat, és részvétét fejezte ki a halálos áldozatok hozzátartozóinak, beleértve a két - már ismert - amerikai áldozatot is.
Hangoztatta ugyanakkor, hogy kerülni kell a teljes muzulmán közösség megbélyegzését. "Az amerikai muzulmánok legfontosabb partnereink" - fogalmazott az elnök, és üdvözölte a közösség "óriási hozzájárulását országunkhoz és életmódunkhoz".
Obama mindezzel az elnökjelöltségre pályázó azon politikusoknak is üzent, akik kampányukban negatív megkülönböztetéssel utalnak az iszlám vallásúakra, felvetve például bevándorlásuk teljes tilalmát vagy a muzulmán közösségek lakta területek rendszeres hatósági felügyeletét.
"Ezek a kísérletek ellentétesek jellemünkkel, értékeinkkel, történelmünkkel, a vallási szabadságra épülő nemzet fogalmával" - mondta az elnök. Hozzátette: a közösség megbélyegzése ráadásul a dzsihadisták malmára hajtja a vizet, hiszen éppen "az a céljuk, hogy egymás ellen uszítsanak minket, és legyen ürügyük arra, hogy minél több embert toborozzanak gyűlöletre épülő elveik támogatására".
Obama elismerte, hogy az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet "a civilizált világ egészére" fenyegetést jelent, de azt is leszögezte, hogy a terroristák kudarcot fognak vallani.
Brüsszelben e hét elején robbantásos merényleteket követtek el a nemzetközi repülőtéren, továbbá egy metróállomáson az európai uniós intézmények közelében. A két helyszínen összesen 31 ember meghalt, és 260-an megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is. A merényleteket az Iszlám Állam vállalta magára.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06