Brüsszeli robbantások
Spontán megemlékezést tartottak Brüsszel központjában
Spontán megemlékezést tartottak kedd este Brüsszel központjában, több százan gyertyákat gyújtottak a belga fővárosban reggel végrehajtott robbantásos merényletek áldozatainak emlékére.
2016.03.23 06:58MTI
A tőzsde épülete előtti tér megtelt virágokkal, az aszfaltot krétaüzenetekkel rajzolták tele. Voltak, akik énekeltek vagy hegedültek, mások egymás kezét fogva, csendben emlékeztek.
Egyesek "Brüsszel, szeretlek", mások pedig "Ne aggódjatok", "Együtt a gyűlölet ellen" vagy "El a kezekkel az országomtól" feliratú táblákat tartottak a magasba. Egymással keveredtek a francia, a holland, az angol és az arab nyelven írt üzenetek.
Sötétedés után a helyszínre érkezett Charles Michel belga kormányfő is, akit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kísért el a megemlékezésre.
"Amióta itt vagyok Brüsszelben, nagyon belgának, nagyon brüsszelinek érzem magam" - mondta Juncker újságíróknak.
A résztvevő brüsszeliek közül többen nyilatkoztak a sajtónak.
"Azért vagyok itt, hogy megemlékezzek az áldozatokról és megmutassam, hogy az országunk együtt érző, demonstráljam azt, hogy a belső konfliktusaink ellenére egységesek vagyunk a borzalmakkal szemben" - mondta egy 22 éves egyetemista, aki békejelet ábrázoló zászlót tartott a kezében.
Egy algériai férfi "szomorúnak és sokkolónak" nevezte a történteket, és kifejtette, hogy szerinte határozottabban kellene fellépni a radikális imámok ellen, akik azt hangoztatják, hogy ártatlan emberek meggyilkolásával be lehet jutni a paradicsomba. "Ez nem a paradicsom, ez a pokol" - mondta.
"Azért jöttünk el az édesanyámmal, hogy megmutassuk, büszkék vagyunk rá, hogy belgák vagyunk, és nem félünk" - mondta egy fiatal nő.
A helyszínen a békés hangulat ellenére nagy a rendőrségi készültség, az ide tartó emberek táskáját átkutatják a rendfenntartók.
A több mint harminc halálos áldozatot követelő keddi terrortámadások miatt elrendelték a legmagasabb szintű terrorkészültséget a belga fővárosban. Komoly zavarok alakultak ki a légiközlekedésben, lezárták az alagutakat és a teljes tömegközlekedési hálózatot. Az internetes közösségi oldalakon ezért a helyiek közül sokan szállást vagy fuvart ajánlottak a rászorulóknak Brüsszelben.
Standing with Brussels: World's most iconic landmarks turn red, yellow and black
Közzétette: Mashable News - 2016. március 23.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06