Iszlám Állam
Szlovénia fegyvereket és katonai kiképzőket küld Irakba
Szlovénia felszerelést, fegyvereket és katonai kiképzőket küld Irakba, hogy segítse az arab ország fegyveres erőinek felkészítését az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni harcban.
2016.02.03 16:30MTIAndreja Katic szlovén védelmi miniszter a kormányülést követően elmondta: a szlovén hadsereg tizenöt katonai kiképzőt küld Erbíl városába, hogy kurd harcosokat készítsenek fel az IÁ elleni küzdelemre.
Ha minden a tervek szerint halad, hat kiképző az év második felében el is indulhat a térségbe - mondta, majd hozzátette: Ljubljana 260 ezer euró (valamivel több mint 80 millió forint) értékben fegyvert és felszerelést is küld a Közel-keletre.
Szlovénia, amely az Európai Unió és a NATO tagja, korábban soha nem vett részt a dzsihadista szervezet elleni harcokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06