Emberi jogok
Ítélet a csecsemőkkel kereskedő kínai férfi ügyében
Kivégezték azt a kínai férfit, akit 22 újszülött adásvételéért tartottak felelősnek, miután a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta az ügyében korábban másodfokon hozott halálos ítéletet.
2016.01.29 16:30MTIA kivégzést a közép-kínai Honan tartomány székvárosában, Csengcsouban hajtották végre, de annak pontos időpontját nem közölték.
A 22 csecsemő szüleit a hatóságok egyelőre nem találják.
A 69 éves Tan Jung-cse 2008 és 2013 között két bűntársával vásárolta fel a gyerekeket a délnyugat-kínai Jünnan tartományban, majd szülőföldjén, Honanban értékesítette őket. A bírósági közleményből kiderült, a fiúkért 30 ezer jüant (1 millió 300 ezer forint), a lányokért 16 ezer jüant (700 ezer forint) adott, s legfeljebb 10 százalékos haszonnal adott túl rajtuk.
Sajtóbeszámolók szerint Tan a tárgyaláson azzal védekezett, hogy ő - közvetítőként - "csupán" jót tett azokkal, akik kisbabát szerettek volna.
A férfira még 2014-ben szabták ki a legsúlyosabb büntetést, négy közreműködő társát különböző időtartamú szabadságvesztésre ítélték.
A Hszinhua hírügynökség jelentésében utalt rá, hogy a kínai hatóságok az utóbbi időben fokozták a nő- és gyermekkereskedelmemmel kapcsolatos ügyek felderítését, s ezekben felgyorsították az igazságügyi eljárás menetét. 2015-ben 1362 embert ítéltek el ilyen jellegű bűncselekményekben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06