Terrorizmus
Az Iszlám Állam fegyvereseit keresik Olaszországban
Kiemelt készültség lépett életbe az olasz-francia határnál levő Liguria tartományban, ahol két, Párizsból Szíriába tartó dzsihadista fegyverest keresnek a hatóságok.
2016.01.14 16:29MTIAz Interpol által kiadott körözés alapján az Iszlám Állam (IÁ) két fegyveresét keresik, akik a sajtóval közölt információk szerint Párizsból indultak el és Szíriába tartanak.
A két férfi egy szürke színű, belga rendszámú gépjárművel utazik, fel vannak fegyverkezve és veszélyesek. A feltételezések szerint Olaszországon akarnak áthaladni, ezért kiemelt az ellenőrzés a francia-olasz határon levő Ventimigliában, a genovai repülőtéren és a liguriai város kikötőjében is - értesült az IlGiornale.it hírportál. Keresésüket egész Olaszországra kiterjesztették.
Mint kiderült, a novemberi párizsi merényletek egyik elkövetőjeként ismert Salan Abdeslam, belga állampolgár is Olaszországon keresztül utazott Szíriába még tavaly augusztusban. Belgiumból autóval eljutott a dél-olaszországi Bari kikötőjébe, innen komphajóval Görögországba, majd továbbment Szíriába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06