Iszlám Állam
Szilveszterkor akartak lecsapni a Boszniában elfogott feltételezett terroristák
Valószínűleg szilveszteri támadásokat terveztek azok a férfiak, akiket a múlt kedden fogtak el Szarajevóban, ezért a 11 lefogottból 8 embert előzetes letartóztatásba helyeztek.
2015.12.28 14:29MTIA gyanúsítottak egy sikeres akció esetén a becslések szerint több tucat, akár száz ember halálát okozó támadást hajtottak volna végre. A férfiakat azért helyezték előzetes letartóztatásba, mert fennállt a veszélye annak, hogy szabadon engedésük esetén bizonyítékokat semmisíthettek volna meg, vagy szemtanúkat, cinkosokat befolyásolhattak volna.
A bírósági közlemény szerint a gyanúsítottak kapcsolatban állnak szélsőséges szervezetekkel, az Iszlám Állam nevű terrorszervezettel, illetve olyan csoportokkal, amelyek a Szíriában és Irakban harcolókhoz köthetők. A múlt heti házkutatások során a hatóságok megtalálták az Iszlám Állam zászlaját, illetve olyan tárgyi bizonyítékokat, amelyek az Iszlám Állammal való kapcsolatra utalnak.
A boszniai ügyészség korábbi közleménye szerint a gyanúsítottak terrorcselekményekre bujtottak fel és toboroztak embereket, így akár tíz évig terjedő börtönbüntetéssel is sújthatók.
A 3,8 milliós Bosznia-Hercegovinában a lakosság mintegy 40 százaléka muszlim, de nem tartozik annak szélsőséges ágához. A szíriai harcokban azonban több száz bosznia-hercegovinai állampolgár harcol a szélsőséges iszlamista szervezetek soraiban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06