Légicsapás végzett vele
Megölték az Iszlám Hadsereg vezérét
Egy Damaszkusz környéki légicsapásban életét vesztette az egyik legerősebb szíriai felkelőcsoport, az Iszlám Hadsereg vezetője, Zahrán Allús.
2015.12.25 19:43MTIA felkelővezérre és az Iszlám Hadsereg számos más tagjára Damaszkusz egyik elővárosában csaptak le, ahol épp lázadó csoportok vezetőinek egy nagyobb találkozóján vettek részt.
A támadást, illetve Allús halálát a libanoni al-Majadín pánarab hírtévé mellett a szíriai állami média, az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH) nevű emigráns szervezet és a Helyi Koordinációs Bizottságok (LCC) nevű szíriai ellenzéki csoport is megerősítette.
Az al-Majadín és az LCC beszámolói szerint a lázadó csoportok találkozójára orosz harci gépek mértek csapást, amelyek a nap folyamán összesen 13 bevetést hajtottak végre a térségben.
A szíriai állami média szerint Allús mellett 90 további felkelő is meghalt a támadásban. Az al-Majadín jelentése szerint köztük volt az Iszlám Hadsereg 13 harctéri parancsnoka és hét további fegyveres csoport katonai vezetője is.
A jelentések szerint a Dzsais Al-Iszlám vezetője a megtámadott felkelői gyűlésen éppen két rivális ellenzéki fegyveres csoportot próbált kibékíteni. A találkozóra azután mértek csapást, hogy "a szíriai kormányhoz hű elemek" beszivárogtak Allús köreibe, és tartózkodási helyéről információkat adtak a hatóságoknak.
A Szaúd-Arábia által is támogatott Dzsais Al-Iszlám ellenőrzi a Damaszkusztól keletre fekvő Gúta előváros nagy részét, és az egyik legerősebb szíriai fegyveres szervezetnek számít. A csoportot a szíriai rezsim azzal vádolja, hogy rendszeresen követ el tüzérségi támadásokat damaszkuszi lakónegyedek ellen; más források ugyanakkor iszlamista, de viszonylag mérsékelt felkelőszervezetként, a szélsőséges Iszlám Állam dzsihadista csoport ellenségeként tartják számon a csoportot.
Zahrán Allús a szíriai konfliktus előtt iszlám jogot tanult Szaúd-Arábiában. 2009-ben a szíriai titkosszolgálatok fegyverbirtoklás vádjával letartóztatták. 2011 közepén - a szíriai válság kezdetén - általános amnesztia során szabadult, amivel a rezsim az egyre fokozódó forrongást próbálta lecsillapítani. Szabadon engedését követően megszervezte az Iszlám Hadsereget, amely mára a legerősebb felkelőszervezetté vált Damaszkusz térségében.
A Dzsais Al-Iszlám is részt vett a szíriai ellenzéki csoportok december elején Szaúd-Arábiában rendezett csúcstalálkozóján, amelyen a damaszkuszi rezsimmel folytatandó béketárgyalásokra készültek fel. Az egyelőre nem világos, hogy Allús megölése milyen hatással lesz a tervezett tárgyalásokra, amelyeket elvileg január 1-jéig kellene megkezdeniük a rezsim és az ellenzék képviselőinek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06