Illegális bevándorlás
"Svéd Bejrútoktól" tartanak
"Svédország már elkezdett hasonulni azokhoz, akik most érkeztek."
2015.12.10 07:58ma.huTörvényszerűen "svéd Bejrúttá" fognak változni egyes svéd nagyvárosok bevándorlók által lakott negyedei, ha nem tesz semmit a liberális utat követő kormányzat - nyilatkozott Markus Wiechel, a Svéd Demokraták nevű párt bevándorlásért felelős politikusa, parlamenti képviselő a Magyar Időknek.
A napilapban megjelent interjúban Wiechel azt mondta, hogy egy ország számára identitásának elveszítését hozhatja a tömeges bevándorlás más kultúrákból, és szerinte bizonyos tekintetben Svédország már elkezdett hasonulni azokhoz, akik most érkeztek, ahelyett, hogy azok változzanak, akik oda települtek. Példaként említette, hogy az iszlám törvényeknek megfelelő ételt adnak az iskolásoknak, mecseteket építenek, és megszüntetnek vagy korlátoznak olyan svéd szokásokat, amelyek esetleg bántóak lehetnek az újonnan érkezőknek. "Idővel ezek a lépések nyilvánvalóan a nemzeti identitás bizonyos károsodásával járnak" - fogalmazott a képviselő.
Úgy vélte, ha nem változik semmi, akkor Malmőben vagy Göteborgban törvényszerűen létrejön a "svéd Bejrút", egyes városrészek már most párhuzamos társadalmakat képeznek a nemzeti határokon belül. "Külföldi enklávék", ahol általános a bűnözés, a munkanélküliség, a lakók a szociális juttatásoktól függnek - mondta Marcus Wiechel.
Beszélt arról is, hogy álláspontja szerint Svédország ma megosztott, néhány baloldali párt és szavazóik ma is támogatják a liberális felfogást, de a közhangulat látványosan változik, ahogy a tömeges bevándorlás okozta gondok felszínre kerülnek. Víziója szerint ha Európa egy közösségként az eddigi nézeteket fogja vallani és az eddigi utat fogja követni, egy nagyon keményen megosztott, nem homogén és konfliktusokkal teli társadalom lesz.
Marcus Wiechel az interjúban közölte, nem lát problémát abban, hogy Magyarország műszaki határzárat létesített, ez szerinte minden ország kötelessége, és túlzóak voltak az országot ért kritikák is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06