"Ezt Szíriáért kapjátok"
Már a metrón is késel az Iszlám Állam
Gyanútlan metrózók között késelt, az egyik utast gyakorlatilag nyakon szúrta, a másik kettőt pedig megsebesítette a terrorista.
2015.12.06 08:12MTITerrorista indíttatású incidensnek nyilvánított a Scotland Yard egy késeléses támadást, amely szombat este történt a londoni metróban.
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a rendőrség azt vizsgálja, hogy a tettesnek voltak-e kapcsolatai terrorszervezetekkel. A brit sajtó olyan értesüléseket is közölt, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, amelynek szíriai állásai ellen a brit királyi légierő néhány napja hadműveleteket kezdett, a párizsihoz hasonló merénylettel fenyegette meg Nagy-Britanniát.
A londoni metróban elkövetett támadás gyanúsítottja "Ezt Szíriáért kapjátok" kiáltással megszúrt három utast, akik közül az egyik súlyos nyaksérülést, a másik kettő könnyebb sérüléseket szenvedett.
Az incidens London északkeleti részén, a Central metróvonal Leytonstone nevű állomásán történt.
A merénylőt a szinte azonnal a helyszínre érkező rendőrök elektromos sokkolóval leterítették, majd őrizetbe vették és egy londoni rendőrőrsre szállították.
Richard Walton, a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának parancsnoka hivatalos közleményben jelentette be, hogy a rendőrség "terrorista incidensként" kezeli a támadást.
Pictures have emerged of police attempting to taser
the #Leytonstone tube suspect who shouted 'this is for Syria'. pic.twitter.com/ynaheMlnDW
— UK News (@UK__News) 2015. december 5.
Nagy-Britannia csütörtökön kapcsolódott be az Iszlám Állam szíriai állásai elleni nemzetközi légi hadműveletekbe, miután a kormány erre vonatkozó indítványát a londoni alsóház előző nap, tízórás vita után jelentős többséggel jóváhagyta.
Walton szombat éjjeli nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a Nagy-Britanniában érvényben lévő terrorkészültség szintje nem változott, továbbra is a második legmagasabb, amely a hivatalos meghatározás szerint "súlyos mértékű" terrorfenyegetettséget jelent. Ez a riasztási szint azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint Nagy-Britanniában "jelentős valószínűséggel" lehet számítani terrortámadási kísérletre.
A Scotland Yard terrorellenes részlegének parancsnoka "nyugalomra, de egyben éberségre is" kérte a lakosságot.
A The Sunday Times című tekintélyes konzervatív vasárnapi brit lap beszámolója szerint a rendőrség olyan hírszerzési adatokat vizsgál, amelyek arra vallanak, hogy a múlt havi párizsi mészárlás egyik végrehajtója a francia fővárosban elkövetett merényletek előtt Londonban és a közép-angliai Birminghamben járt. A brit elhárító szolgálatok vizsgálnak több olyan birminghami illetőségű személyt is, akikről gyanítják, hogy kapcsolatban álltak a november 13-ai párizsi támadássorozat fő kitervelőjével, a belga-marokkói Abdelhamid Abaaouddal.
Video shows police detaining man witnesses say stabbed London Underground passenger in retaliation for Syria pic.twitter.com/y0uhbWpsw0
— Grasswire (@Grasswire) 2015. december 5.
A lap szerint más nyugati országok elhárítási hatóságai figyelmeztették Londont, hogy az Iszlám Állam Nagy-Britanniát szemelte ki következő célpontjának, és merénylet elkövetésére utasította Szíriából hazatért brit tagjait.
Felkerült online felületekre egy olyan videó is, amelyben az Iszlám Állam egy angolul beszélő tagja géppisztollyal a kezében, öngyilkos merényletekhez használt, robbanóanyaggal megtölthető övet viselve közölte, hogy "a bosszú megkezdődött, vér fog folyni (...) Franciaország csak a kezdet volt".
Keith Vaz, a brit alsóház belügyi bizottságának elnöke a londoni metróban elkövetett támadás után elmondta, hogy a közel-keleti konfliktusövezetekből hozzávetőleg 400 brit dzsihadista térhetett haza Nagy-Britanniába. A munkáspárti politikus szerint "egytől egyig mindegyiküket gondos megfigyelés alatt kell tartani".
Hétvégi brit sajtóértesülések szerint megerősítették a brit királyi család tagjainak biztonsági őrizetét azután, hogy a londoni parlament megszavazta a légierő bekapcsolódását az Iszlám Állam szíriai állásai elleni hadműveletekbe.
Leytonstone Stabbing part 1 👀 pic.twitter.com/sbfCSAlBN6
— #UnoMyStyle (@BigTobzsf) 2015. december 5.
Part 2 👀 Wats goin on mate pic.twitter.com/dgnlsI1sow
— #UnoMyStyle (@BigTobzsf) 2015. december 5.
Knife Attack In London Tube StationCounter-terrorism officers are investigating an attack at Leytonstone tube station in east London which three people were hurt, one seriouslyThese are the moments captured on a mobile phone immediately after the attackhttp://trib.al/TL1zhcV
Szerző: Sky News, 2015. december 6.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06