Illegális bevándorlás
Elsüllyedt egy hajó a líbiai partoknál
Elsüllyedt vasárnap egy menekülteket szállító hajó Líbia partjainál, a szerencsétlenségben legalább harminchét ember meghalt.
2015.08.31 08:35MTIA líbiai fővárostól keletre fekvő Homsz település partjainál süllyedt el a hajó, az első jelentések még hét halottról szóltak. Egyelőre nem tudni, hány ember tartózkodott a hajón.
Korábban, csütörtökön akár kétszáz, Európába induló menekült is meghalhatott két egymást követő hajóbalesetben Zuára város közelében. Az első hajó közel ötven embert szállított, a második vízi járműben, amelyik órákkal később süllyedt el, mintegy négyszázan zsúfolódtak össze. A líbiai Vörös Félhold humanitárius szervezet szerint 198-an élték túl a hajószerencsétlenséget.
A tunéziai határ mellett lévő Zuára az Olaszországba irányuló embercsempészet fő kikötővárosa.
Az 1770 kilométeres földközi-tengeri partszakasszal rendelkező Líbiában összeomlott a Moamer Kadhafi elnök 2011-es bukása és halála után kezdődött politikai átmenet folyamata. Azóta káosz uralkodik az országban, Líbiának két kormánya és két parlamentje van, egyes térségek uralmáért pedig egymással versengő fegyveres milíciák harcolnak.
A Nemzetközi Migrációs Szervezet (IOM) pénteki jelentése szerint idén eddig 332 ezren érkeztek a Földközi-tengeren keresztül Európába, közülük több mint 218 ezren Görögországban, további 111 ezren pedig Olaszországban értek partot. A genfi székhelyű szervezet szerint az idén már legalább 2636-an haltak meg a menekültek közül, akik hajóval kísérelték elérni Európát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06