Görög adósság
Ciprasz úgy véli, hogy közel a megállapodás a hitelezőkkel
A görög miniszterelnök szerint közel a megállapodás a hitelezőkkel, az Európai Bizottság szóvivője szerint pedig kielégítően haladnak a tárgyalások, miközben Athén könnyedén értékesített több mint 800 millió euró értékben kincstárjegyeket szerdán.
2015.08.05 15:46MTIAlekszisz Ciprasz görög kormányfő szerdán azt mondta, hogy a hitelezőkkel zajló tárgyalások "közel állnak a lezáráshoz".
Hozzátette: "A nehézségek ellenére abban bízunk, hogy a megállapodás véget vet a Görögország és az euróövezet jövőjével kapcsolatos bizonytalanságoknak".
Ugyancsak a hitelezők és a görög kormány közötti tárgyalásokat értékelve Mina Andreeva, az Európai Bizottság szóvivője azt mondta, hogy az egyeztetések "kielégítően" haladnak. Közölte továbbá, hogy az Európai Bizottság augusztus 20-áig akarja elérni a megállapodást.
A szóvivő idézte Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét, aki egy délelőtt ismertetett interjúban lehetségesnek tartotta a megállapodást augusztus 20-áig.
Juncker azt is nyilatkozta a AFP francia hírügynökségnek, hogy elképzelhetőnek tart egy újabb, második áthidaló kölcsön folyósítását Athénnak, ha elhúzódnának a harmadik mentőcsomagról szóló egyeztetések.Görögország júliusban kapott 7,2 milliárd eurós áthidaló kölcsönt.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB), a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az euróövezet állandó mentőalapja, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) vesz részt a tárgyalásokon a hitelezők részéről. Az ESM biztosítja majd a becslések szerint 82-86 milliárd eurós, három évre szóló hitelkeretet a görögöknek.
Szakértői számítások szerint augusztus 12-éig kellene lezárulniuk a tárgyalásoknak a hitelezőkkel. Az euróövezet parlamentjei az ezt követő napokban ratifikálnák az erről szóló dokumentumot, hogy Athén augusztus 20-ig megkaphassa az első részletet, amikor az EKB-nak 3,188 milliárd eurót kell visszafizetnie.
A befektetők bizalmát jelzi, hogy szerdán a görög államadósság-kezelő központ, a PDMA a tervezettnél valamivel nagyobb értékben, 813 millió euró értékben adott el 6 hónapos kincstárjegyeket.
Az adósságpapír átlagos hozama 2,97 százalék volt, ugyanannyi, mint az egy hónappal korábban tartott árverésen. Ugyancsak szerdán jelentették be, hogy az EKB kormányzótanácsa szinten tartotta a sürgősségi likviditási támogatásból (Emergency Liquidity Assistance - ELA) igénybe vehető források keretösszegét a görög bankok számára, miután görög részről nem érkezett emelésre vonatkozó kérés. A kormányzótanács legutóbb július 22-én 900 millió euróval 90,8 milliárd euróra emelte az összeget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06