Ukrán válság
Újra rohamoztak a szakadárok a Donyeck melletti Marjinkánál
A kelet-ukrajnai "orosz-szakadár" erők szerdára virradóra újabb rohamot indítottak az ukrán katonák állásai ellen a Donyeck közelében lévő Marjinka településnél, sikertelenül.
2015.06.17 12:24MTIA kijevi hadműveleti parancsnokság sajtóközleménye szerint mintegy 30 fős szakadár rohamcsapat támadt rá a Marjinkánál szolgálatot teljesítő katonákra. Nem sokkal ezután 120 milliméteres kaliberű aknavetők támogatásával egy újabb, körülbelül 150 fős csapat indított újabb rohamot, amelyet a katonák szintén visszavertek.
A veszteségekről szóló jelentéseket még ellenőrzik, ezért erről a parancsnokság még nem adott ki információt.
A közlemény szerint előző nap összesen 58-szor nyitottak tüzet "orosz-terrorista" csoportok katonai állásokra és lakóházakra. Ebből 16 alkalommal lőttek - a februárban kötött minszki megállapodás alapján tiltott - 120, illetve 122 milliméteres aknavetőkkel. A százmilliméteresnél nagyobb kaliberű fegyvereket az egyezség alapján mindkét oldalon ki kellett volna vonni a frontvonal legalább 50 kilométeres övezetéből.
Kijev az utóbbi időben nevezi "orosz-terroristának" a Kelet-Ukrajnában a hadsereg ellen harcoló csapatokat, mert a helyi szakadárokat a konfliktus kezdete óta terroristáknak tekinti, és álláspontja szerint mostanra bizonyítottá vált, hogy Oroszországból érkezett zsoldosok és hivatásos katonák is részt vesznek a harcokban. Moszkva változatlanul tagadja, hogy orosz katonák tartózkodnának Ukrajna területén.
Az éjjel Luhanszk környékén legalább négy települést vettek tűz alá a szakadárok nehézfegyverekkel, a két megyeszékhely közötti térségben, Artemivszknél Grad rakéta-sorozatvetőt is bevetettek - közölte a hadműveleti parancsnokság.
Ukrán források arról beszámoltak, hogy a szakadárok Donyeckben őrizetbe vették Pavel Kanigint, a Novaja Gazeta című orosz lap újságíróját. Kaniginnal állítólag az ukrán Szabadság rádió munkatársainak sikerült telefonon kapcsolatba lépniük, éppen őrizetbe vételekor. Csak annyit tudott mondani, hogy "épp most visznek be, nem tudok beszélni".
A Novaja Gazeta munkatársa tudósított a héten egy donyecki spontán tüntetésről, amelyen a résztvevők a szakadároktól a harcok azonnali beszüntetését követelték. Emellett állítólagosan különleges alakulatokhoz tartozó orosz katonákkal is készített interjúkat a városban, és ezek alapján cikkeiben kiábrándító képet festett a szakadárok ellenőrizte területek helyzetéről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06