A tűzszentelés ünnepére
Ortodox keresztények tízezrei gyűltek össze Jeruzsálemben
Zarándokok tízezrei vettek részt szombaton Jeruzsálemben az ortodox keresztény nagyhét egyik legjelentősebb eseményén, a tűzszentelés ünnepén.
2015.04.11 17:02MTIAz izraeli rendőrség egyik szóvivője az AFP francia hírügynökségnek elmondta: ortodox keresztény hívők tízezrei látogattak el ezen a napon a jeruzsálemi Szent Sír-templomhoz. Az idén is - akárcsak minden korábbi esztendőben - Kelet-Európából érkeztek a legtöbben.
A templom belső szentélyében a jeruzsálemi görög ortodox pátriárka ezúttal is tovább adta a "szent tűz" lángját az ott jelen lévő hívőknek. A templom falain kívül további tízezrek várták a láng megjelenését. A tűzszentelési szertartás az ortodox hit szerint arra emlékeztet, hogy Jézus ma is az emberek között van.
A IV. századra visszanyúló szokás szerint amikor nagyszombatkor a pátriárka egyedül imádkozik Krisztus sírjánál a Szent Sír-kápolna sötétjében, akkor a kövön, amelyre a hagyomány szerint Jézus testét fektették, fellobban egy láng, amellyel azután a pátriárka már a hívők jelenlétében meggyújtja a templom bejáratánál elhelyezett két gyertyát. Az ortodox hit szerint a láng csodálatos körülmények között, külső beavatkozás nélkül jelenik meg a sírban.
Az örökkévalóságot, a békét és a megújhodást jelképező "szent tüzet" a templomban és a környező utcákban összegyűlt hívők a kezükben tartott gyertyákat, fáklyákat meggyújtva adják tovább egymásnak. A lángot továbbszállítják közeli és távoli keresztény településekre. Az ortodox keresztény vallású országokba, így Görögországba és Oroszországba is minden évben különleges repülőjárattal juttatják el a lángot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06