Iráni atomügy
Róháni: a nagyhatalmak elismerték Irán urándúsításhoz való jogát
Az iráni vezető a nemzethez intézett televíziós beszédében leszögezte, hogy amennyiben a másik fél betartja az ígéreteit, akkor Teherán is eleget fog tenni a vállalásainak.
2015.04.03 18:17MTISzerinte országa együttműködhet a nemzetközi közösséggel, a perzsa államnak nem kell választania a harc és a meghunyászkodás között. Róháni hangsúlyozta, hogy csakis akkor születhet meg egy kiegyensúlyozott, átfogó megegyezés, ha a felek betartják az ígéreteiket.
"Nem csalunk. Nem vagyunk kétszínűek" - mondta az elnök, hozzátéve, hogy az irániak nem akarják félrevezetni a nemzetközi közösséget.
Az elnök beszédében azt is hangoztatta, hogy a csütörtökön kötött egyezség bekerül majd a történelemkönyvekbe, a végleges egyezség pedig új fejezetet nyithat országa és a nemzetközi közösség kapcsolataiban.
Az előző napi keretmegállapodás az 1979-es iráni iszlám forradalom óta nem tapasztalt enyhülést jelez Washington és Teherán viszonyában.
Az iszlám köztársaság atomprogramjának korlátozásáról és nemzetközi ellenőrzéséről az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország, valamint Irán között csütörtökön született keretegyezmény a svájci Lausanne-ban. A végleges megállapodást június 30-ig tervezik megkötni.
Az egyezség értelmében a nyugati hatalmak enyhítenének az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot. A nyugati hatalmak azzal vádolják Teheránt, hogy atomfegyverek kifejlesztésén dolgozott, míg az iszlám köztársaság vezetése tagadja ezt.