Újabb feszült hangulatú tüntetés
Meglőttek két rendőrt Fergusonban
Tüntetők meglőttek két rendőrt csütörtök hajnalban az egyesült államokbeli Fergusonban, ahol rendszeresen tiltakozó akciókat tartanak tavaly augusztus óta, mert akkor egy rendőrtiszt dulakodás közben agyonlőtt egy fegyvertelen fekete bőrű tinédzsert.
2015.03.12 08:24MTIA tüntetők éjszaka egy rendőrségi épület előtt tartottak demonstrációt, miután lemondott a Missouriban található város rendőrfőnöke, Thomas Jackson.
Az eleinte nagyjából 150 fős tömeg létszáma jelentősen megcsappant, miután helyi idő szerint éjfél körül eldördültek a lövések és valaki felkiáltott, hogy "eltaláltak egy rendőrt".
A St. Louis Post-Dispatch című helyi lap arról számolt be, hogy a tiltakozók közül többen a földre vetették magukat, néhány tucatnyi demonstráló pedig elmenekült. A KSDK televíziós csatorna értesülései szerint a sebesülteket egy helyi kórházba szállították. Az egyik rendőrt a vállán, a másikat pedig az arcán érte találat.
Al Eickhoff rendőr alezredes egyelőre nem tudta megmondani, mennyire súlyosak a két meglőtt ember sebei. Helyszíni beszámolók szerint a lövések eldördülése után számos újabb rendőr érkezett erősítésként. Egy ismert aktivista, Deray McKesson később azt írta a Twitter közösségi oldalon, hogy nem a tiltakozók irányából érkeztek a lövések.
A tüntetők hosszú ideje követelik Jackson lemondását, miután egy Darren Wilson nevű rendőr 2014. augusztus 9-én St. Louis egyik elővárosában, Fergusonban agyonlőtte a fegyvertelen, afroamerikai, 18 éves Michael Brownt. Az illetékes vádesküdtszék novemberben úgy döntött, hogy nem állítja bíróság elé Wilsont, aki ennek ellenére kilépett a rendőrségtől.
A halálos incidenst, illetve a vádesküdtszék döntését követően zavargások törtek ki Fergusonban, s az Egyesült Államok számos városában hónapokon át polgárjogi megmozdulásokat tartottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06