Nem éjjel
Fényes nappal gyalázták meg az aradi Szabadság-szobrot
Délelőtt 11 óra 15 perckor érkezett három álarcos ember a szoborhoz, és mindössze 45 másodperc alatt piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra.
2015.02.16 10:46MTIFényes nappal gyalázták meg szombaton a Szabadság-szobrot Aradon, nem pedig éjjel, mint korábban feltételezték - mondta az MTI-nek Bognár Levente, Arad alpolgármestere hétfőn.
Közölte: a térfigyelő kamerák felvétele szerint délelőtt 11 óra 15 perckor érkezett három álarcos ember a szoborhoz, és mindössze 45 másodperc alatt piros, sárga és kék színű festékszóróval befújta a vértanú tábornokok bronzplakettjeit, valamint magyargyalázó szöveget írt a talapzatra.
"A felvételen látszik, hogy fel voltak készülve a szoborgyalázásra. Mindegyik tudta, hogy mi a dolga" - jelentette ki Bognár Levente.
Az alpolgármester elmondta, hogy a helyi rendőrség átadta a térfigyelő kamerák által rögzített képeket a nyomozóknak. Azt is hozzátette, hogy az aradi köztisztasági vállalat alkalmazottai már szombaton nekiláttak a festék letakarításának, de intézkedett, hogy - műemlékről lévén szó - szakértői vizsgálat után szakszerűen végezzék el a munkát.
Közleményben ítélte el a szoborgyalázást Gheorghe Falca, Arad liberális polgármestere is, aki szerint a megengedhetetlen a vandalizmus, amely a közösségi értékeket és a román nemzeti színeket is meggyalázza. A polgármester súlyos esetnek minősítette a történteket, és felszólította a rendőrséget, hogy mielőbb kerítse kézre az elkövetőket.
Az elkövetők az aradi vértanúk emlékművén hat tábornoknak az arcképét festékezték le a szoborcsoport déli és keleti oldalán. A szoborcsoportot korábban éjjel-nappal őrizte a helyi rendőrség, a polgármesteri hivatal takarékossági intézkedései következtében azonban már nem jut állandó őr a térre, amelyen az emlékmű áll.
Az aradi Szabadság-szobor a 19. századi európai romantika jegyeit viselő köztéri műalkotás, amelyet Huszár Adolf tervei alapján - a szobrászművész időközben bekövetkezett halála miatt - Zala György készített el.
A szoborcsoportot 1890. október 6-án avatták fel a tizenhárom aradi vértanú emlékére az akkori aradi Szabadság parkban. Trianon után a román karhatalom előbb körbedeszkáztatta, majd 1925-ben eltávolította. Hetvenkilenc év után 2004-ben sikerült visszaállítani az aradi Tűzoltó térre, amelyet - a román-magyar kormányközi egyezmény alapján - a megbékélés parkja vesz körül. A visszaállított szoborcsoportot az elmúlt években többször is megrongálták.
Semjén: a kormány elítéli az aradi vértanúk szobrának megrongálását
A magyar kormány felháborodással ítéli el az aradi vértanúk szobrának meggyalázását - közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes hétfőn az MTI-vel a hétvégén történtekre reagálva.
A nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes közleményében azt írta: ez a primitív és barbár cselekedet semmivel sem mentegethető provokáció.
Magyarország kormánya elvárja, hogy a román rendőrség minél előbb kerítse kézre a bűnösöket - szögezte le Semjén Zsolt.
Szintén felháborodását fejezte ki az aradi Szabadság-szobor meggyalázása miatt Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Az államtitkár az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: megdöbbenéssel értesültek arról, hogy Aradon fényes nappal ismeretlen tettesek meggyalázták a Megbékélési parkban lévő, a 13 aradi vértanúnak emléket állító Szabadság-szobrot. Felháborítónak tartják, hogy a erre a szélsőséges cselekedetre sor kerülhetett. Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójának közeledtével nem kerül sor más hasonló, a magyar-román viszonyt elmérgesíteni igyekvő szélsőséges, etnikai indíttatású cselekedetre.