Párizsi vérengzés
Az Olajfák hegyén temetik el a kóser üzletben megölt zsidó áldozatokat
Jeruzsálemben, a híres ősi zsidó temetőben helyezik kedden örök nyugalomra a párizsi kóser élelmiszerüzlet túszdrámájában meggyilkolt négy zsidó áldozatot.
2015.01.11 09:10MTI
A hírt Robert Ejnes a halottak Izraelbe szállítását intéző szervezetnek, a francia zsidók ernyő-szervezetének (Conseil Représentatif des Institutions juives de France, CRIF) igazgatója közölte a Jediót Ahronót című újsággal.
A párizsi áldozatok erős kapcsolatokat ápoltak életükben a zsidó állammal, az egy éve a kóser boltban dolgozó húszéves Yohan Cohen számos alkalommal járt Izraelben, legutóbb egy hónappal ezelőtt, amikor nagyapját temették.
Boltbeli munkája mellett közgazdaságtant tanult és később egy bankban szeretett volna elhelyezkedni. A rendőrség közlése szerint amikor a terrorista azzal fenyegetőzött, hogy megöli a szintén túszul ejtett három éves kisfiút, akkor megszerezte a támadó fegyverét, de nem sikerült használnia és ekkor a merénylő fejbe lőtte.
A negyvenöt éves Philippe Braham négy gyermek édesapja, akinek első házasságából származó tizennégy éves fia szeptember óta édesanyjával Izraelben él. Eredetileg informatikus volt, de az utóbbi időben biztosítási ügynökként dolgozott a bolt közelében.
Braham testvére egy párizsi előváros rabbija. Ismerősei szerint évek óta tervezte, hogy Izraelbe vándorol családjával, szüleit is ott temettette el, édesanyját néhány hónappal ezelőtt.
Yoav Hattab huszonegy éves volt, egyedül élt diákként Párizsban. Édesapja Benjámin Hattab rabbi Tunéziában iskolaigazgató, az ottani zsidó közösség egyik vezetője.
A merénylet előtt röviddel tért vissza Izraelből, ahol egy az országot zsidó fiataloknak bemutató körutazáson vett részt.
A negyedik áldozat, a hatvannégy éves Francois-Mivhel Saada is Tunéziában, a fővárosban, Tuniszban született, nyugdíjszakértőként dolgozott. Mindkét gyermeke Izraelben él, akik a többi áldozat családjához hasonlóan azt kérték, hogy őt is ott temessék el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06