Segítség
Ebolás mentőrepülőgépet állított üzembe a német kormány
Kórházrepülőgéppé átalakított utasszállító gépet állított üzembe csütörtökön a német kormány ebolás betegek szállítására és kezelésére.
2014.11.27 18:29MTI
A Lufthansa légitársaság hosszú távú járatokon használt Airbus A340-300 típusú gépét a társaság, a kormány és a Robert Koch országos járványügyi intézet együttműködésével alakították át és üzemeltetik. A székek többségét leszerelték, és kiépítettek egyebek mellett egy elkülönítő részleget, amelyet teljes mértékben el lehet zárni az utastér többi részétől, így például különálló légkondicionáló, légellátó rendszerrel működik.
A gép a társaság flottájában Villingen-Schwenningen néven szerepelt, kórházrepülőként pedig a járványügyi intézet 1910-ben elhunyt Nobel-díjas mikrobiológus névadója után a Robert Koch nevet viseli.
A repülővel a járvány sújtotta afrikai térségből mentenek ki betegeket. A fedélzeten egy orvoscsoport dolgozik majd Lufthansa-alkalmazottak segítségével. A küldetés fél évre szól, de az együttműködési szerződést három hónappal meg lehet hosszabbítani. A kormány terve szerint az új kapacitás nemcsak Németországot szolgálja, hanem az elbolajárvány visszaszorítását célzó nemzetközi összefogás részeként is használhatják.
A kórházrepülő "a Lufthansa egyetlen gépe, amelyről reméljük, hogy soha vagy csak nagyon ritkán kell majd útnak indulnia" - mondta Frank-Walter Steinmeier külügyminiszter a berlini Tegel repülőtéren a repülőgép hivatalos átvétele után.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06