Beutazási tilalom
Ebola - A svájci néppárt bezárná a kaput a nyugat-afrikaiak előtt
A nyugat-afrikai országokból érkezők beutazási tilalmát javasolja a Svájci Néppárt (SVP), hogy így akadályozza meg az ebolavírus terjedését. A felvetést a svájci egészségügyi minisztérium és a többi párt is elutasította.
2014.10.19 14:12MTI
A Svájci Néppárt szorgalmazza azt is, hogy Svájc ne fogadjon menekülteket, amíg véget nem ér a járvány, és az érintett területekről csak egészségügyi bizonyítvánnyal lehessen az országba beutazni. Követeli azt is, hogy a járvány ideje alatt a svájciak se utazhassanak nyugat-afrikai országokba.
Nem kell félni a határozott intézkedésektől - jelentette ki a javaslattal kapcsolatban Toni Brunner, a párt vezetője a Sonntagszeitung című svájci hetilapnak.
A néppárt decemberre a parlament rendkívüli ülésének összehívását szorgalmazza a súlyosan fertőző vérzéses láz terjedése miatt.
A legnagyobb svájci pártnak nem ez az első olyan javaslata, amellyel feltűnést keltett. Indítványára idén sikeres népszavazást tartottak az uniós országokból érkezők bevándorlásának korlátozására, kockáztatva Brüsszel és Bern kétoldalú együttműködését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06