Ukrán válság
Hullanak az ukrán katonák, mint a legyek
Egy nap alatt 15 ukrán katona esett el Kelet-Ukrajnában.
2014.09.02 16:15MTI
Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács (RNBO) szóvivője szerint az elmúlt egy nap alatt 50 "ellenséget" semmisítettek meg a Kijev által terrorellenesnek nevezett - oroszbarát szakadárokkal, valamint az ukrán vezetés szerint ez utóbbiakat támogató orosz katonákkal harcoló - ukrán erők, valamint egy Grad rakéta-sorozatvetőjüket.
Közölte, hogy a Donyeck megye déli részén, az Azovi-tenger partján fekvő Mariupol kikötővárosánál három támadás érte hétfőn az ukrán egységeket. Mindhárom támadást visszaverték, egy ukrán határőr harc közben életét vesztette.
A mariupoli polgármester egy tévéinterjúban elmondta, hogy a város lakói önkéntes munkában erősítik a település határainál lévő ellenőrző posztokat, és második védvonalat építenek a várostól mintegy 15-20 kilométerre.
"Mariupol egy erődítmény. Lakói egységes Ukrajnában képzelik el a jövőjüket, és készek megvédeni városukat" - jelentette ki a polgármester.
Közben Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója az Ötös ukrán hírtelevíziónak nyilatkozva beismerte, hogy az ukrán fegyveres erők vereséget szenvedtek a Donyeck megyei Amvroszijivkánál, és a stratégiai fontosságú szaur-mohilai magaslaton, amely Donyeck és Luhanszk megye, valamint az oroszországi rosztovi terület határánál fekszik. A hírek a két térség elvesztéséről már egy hete keringtek az ukrán médiában, de az RNBO még most sem erősítette meg.
Előző nap a luhanszki repülőteret kényszerültek feladni a terrorellenes erők. A luhanszk megyei kormányzó tájékoztatása szerint a repülőteret a harcokban teljesen lerombolták a szemben álló csapatok, még a leszállópályákon nem tudnak repülőgépeket fogadni.
Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál jelentése szerint a donyecki repülőteret egyelőre a szakadárok állandó támadásai ellenére tartják az ukrán katonák. Erről egy ott tartózkodó katona beszélt a hírportálnak.
Az ukrán Szabadság Rádió keddi jelentése szerint előző nap egy ukrán katonai konvojt támadás ért Donyeck megye északi részén, Szlovjanszk városánál. A területet már több hónapja visszafoglalták a szakadároktól és az ukrán fegyveres erők ellenőrzik. Veszteségekről a híradásban nem számoltak be.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06