Járvány Romániában
Tudja, mi az a kéknyelv-betegség?
A lázzal, fekéllyel járó fertőzés rovarok útján terjed, veszélyt jelent a szarvasmarha- és a juhállományra, az embert azonban nem fertőzi meg.
2014.08.30 07:30MTI
Várhatóan több ezer szarvasmarhát és juhot kell leölniük a román gazdáknak, miután Románia dél-keleti részén a kéknyelv betegség jelent meg az állatoknál. Az állattenyésztők szerint ez visszaveti majd a román szarvasmarha- és juh-exportot.
A kéknyelv betegség először a romániai dél-keleti Buzau megyében jelent meg, ahol csütörtökön el is pusztult néhány beteg állat. A Mediafax hírügynökség szerint Buzau megyében összesen 49 fertőzésgóc létezik 12 községben, ahol hetven beteg állatot tartanak nyilván. Maria Buleandra prefektus közlése szerint 52 szarvasmarhánál és 18 juhnál állapították meg a kórt. A hetven beteg állat közül öt állapota súlyosabb, a többiek a vírus enyhébb változatát kapták el, így akár meg is gyógyulhatnak, ha megfelelő kezelésben részesülnek.
Buzau megye után a betegség a szomszédos Vrancea megyében, majd Prahova megyében is megjelent.
A gazdák attól tartanak, hogy akár teljes állatállományokat is el kell pusztítani, mert a betegséget szúnyogok terjesztik, így könnyen terjed.
Claudiu Franc, a szarvasmarha állattenyésztők egyesületének elnöke szerint amennyiben a fertőzésgócok száma nem nő, akkor is legalább néhány ezer állatot kell megsemmisíteni.
Hozzátette, hogy ősszel a szúnyogok eltűnésével a fertőzésgócok maguktól is felszámolódnak. A tenyésztők attól is tartanak, hogy korlátozni fogják egyes országok a román szarvasmarha- és juhhús importot, így például Romániának a kínai és a törökországi kereskedelmi kapcsolatai is megszenvedhetik a kéknyelv betegséget.
A lázas állapottal kísért kéknyelvűség a kérődző állatok emésztőrendszerét, nyelvét, valamint izomzatát támadja meg. A lázzal, fekéllyel járó fertőzés rovarok útján terjed, veszélyt jelent a szarvasmarha- és a juhállományra, az embert azonban nem fertőzi meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06