Jemenben
Ismét felrobbantottak egy olajvezetéket
Ismeretlen fegyveresek ismét felrobbantották Jemen legfontosabb kőolajvezetékét.
2014.07.30 20:25MTI
A robbantást a jemeni kőolaj-kitermelés központjaként ismert Márib tartománybeli Vádi-Abida térségben hajtották végre. A detonáció következtében leállt az olajszállítás a Vörös-tenger partján fekvő Ras Isa terminálhoz tartó vezetéken.
Legutóbb július 12-én robbantották fel a Márib kőolajvezetéket, amelyen keresztül napi 70-110 ezer hordó kőolajat szállítanak.
A jemeni hatóságok eközben megemelték az üzemanyagárakat, hogy csökkentsék az energiaszektornak folyósított támogatásokat. A kormány tavaly az állami bevételek harmadát költötte üzemanyagár-támogatásra, ez nagyjából hárommilliárd dollárt (699 milliárd forintot) tett ki. Az intézkedés hatására tüntetések robbantak ki a fővárosban, a tömeg feloszlatására a hadsereget vezényelték a helyszínre.
Jemen olaj- és gázvezetékei ellen rendszeresen hajtanak végre szabotázsakciókat azóta, hogy a 2011-es kormányellenes tüntetések nyomán kialakult hatalmi vákuumban jelentősen megerősödtek a fegyveres lázadó csoportok. Az ismétlődő robbantások tartós üzemanyaghiányt okoznak Jemenben, és jelentősen visszavetik az arab világ legszegényebb országának exportbevételeit. Gyakran a hagyományosan jól felfegyverzett törzsi harcosok a tettesek, és általában az a céljuk, hogy nyomást gyakoroljanak a központi kormányra.
Jemenben az Arab-félsziget többi országához képest viszonylag kevés a kőolaj, de a belőle származó bevétel tartja életben az állami költségvetést. A politikai válságba süllyedt országban 2010-ben még naponta átlagosan 259 ezer, a következő évben viszont már csak napi 170 ezer hordó volt a kitermelés az olajvezetékek egyre gyakoribb megrongálása, a külföldi szakszemélyzet evakuálása miatt. Szanaa az olajipari létesítmények elleni támadások következtében január és május között 2013 hasonló időszakánál 40 százalékkal kevesebb, mindössze 671 millió dollár (156,3 milliárd forint) értékben tudott kőolajat exportálni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06