Iszlamista felkelők támadtak
Heten haltak meg a líbiai főváros repülőterénél
A légikikötőt Miszrátából származó iszlamista felkelők támadták meg hajnalban, és órákig tartó harcok után vereséget szenvedtek a repteret évek óta ellenőrzésük alatt tartó zenteni fegyveresektől.
2014.07.14 11:09MTI
Hét ember vesztette életét és harminchatan sebesültek meg a líbiai főváros, Tripoli nemzetközi repülőterénél, egymással rivalizáló milíciák között vasárnap kirobbant harcokban - jelentette a helyi sajtó másnap.
A légikikötőt Miszrátából származó iszlamista felkelők támadták meg hajnalban, és órákig tartó harcok után vereséget szenvedtek a repteret évek óta ellenőrzésük alatt tartó zenteni fegyveresektől - közölte a líbiai kormány információira hivatkozva az as-Sark al-Avszat című lap.
A miszrátai és zenteni felkelők az észak-afrikai ország legerősebb milíciái, és a vasárnapi összecsapások a legsúlyosabb harcok voltak idén Líbiában. A Lybia Herald című újság arról számolt be, hogy a fegyveresek rakétákkal is támadták a repülőteret.
A fővárostól 25 kilométerre fekvő nemzetközi légikikötőt 2011 októbere óta tartják uralmuk alatt a Tripolitól mintegy 170 kilométerre délnyugatra található Zenten városának felkelői.
A kőolajban gazdag észak-afrikai országban kialakult bizonytalan helyzet egyik oka, hogy az átmeneti kormány nem tudja ellenőrzése alatt tartani azokat a fegyveres csoportokat, amelyek 2011-ben segítettek elűzni Moammer Kadhafi akkori vezetőt.
Egyes értékelések szerint a vasárnapi harcok az iszlamista és szekuláris politikai erők közötti összetűzésnek tekinthetők, mivel a repteret megtámadó milíciák az iszlamista parlamenti pártok fegyveres szárnyának számítanak, míg a zenteni felkelők a szekuláris oldal támogatói.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06