2014-es amerikai drogellenes stratégia
Az "ópiátjárvány" megfékezése a legfontosabb cél
Az ópiátok gyors terjedésének megfékezése áll az Egyesült Államok 2014-es évi drogellenes stratégiájának középpontjában.
2014.07.09 07:48MTI
A spanyol hírügynökség birtokába jutott dokumentum szerint az egyik legnagyobb kihívást a heroinfüggők, valamint a vényköteles, ópiátot tartalmazó gyógyszerekre rászokó emberek számának növekedése jelenti.
A tervezet készítői hangsúlyozták, hogy az országban az ópiumszármazékok fogyasztásának terjedését illetően szinte járványról lehet beszélni.
A Betegségellenőrzési és Prevenciós Központ adatai szerint a receptre kapható gyógyszerek túladagolásából eredő halálozások száma már meghaladja a közúti balesetesek és a gyilkosságok áldozatainak a számát.
Barack Obama amerikai elnök kormánya a 2015-ös pénzügyi évre összesen 25,5 milliárd dollárt (5800 milliárd forintot) kért a kábítószer-keresekedelem és a drogfogyasztás elleni stratégiájára.
A kormány már évekkel ezelőtt eldöntötte, hogy a drogfüggőket orvosi segítségre szoruló betegekként kezeli, nem pedig bűnözőkként. Az Egyesült Államokban 2012-ben a 12 évesnél idősebb lakosság körében 23,1 millióan szorultak volna segítségre alkoholfogyasztás vagy kábítószer-használat miatt, de közülük csupán 2,5 millióan kaptak kezelést.
Az idei nemzeti stratégia épp ezért hangsúlyozza a megfelelő gyógykezelés fontosságát. A 2014-es amerikai kábítószer-ellenes terv újdonsága a tavalyi stratégiához képest, hogy tartalmaz egy akciótervet az új szintetikus drogok, köztük a fürdősók elleni küzdelemre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06