Gyors megoldás nem lesz

Hosszú, véres állóháború várható Irakban

Az iraki szunnita lázadók gyors előretörése hamarosan meg fog torpanni Bagdad térségében, és az a legvalószínűbb forgatókönyv, hogy megmerevednek a frontok, és hosszan tartó, véres állóháború alakul ki a közel-keleti ország etnikai-felekezeti törésvonalai mentén.

_{2014.06.19 16:35MTI}

Kinyomtatom

Fórumozok róla

+Nagyobb betűméret-Kisebb betűméret

_{Forrás: Wikipedia}

Kenneth Pollack, a washingtoni Brookings Intézet friss helyzetértékelésének szerzője szerint a szunnita lázadók gyors előretörése minden bizonnyal hamarosan megtorpan a fővárosnál vagy attól északra. A felkelők elérhetnek ugyan további harctéri sikereket, de Bagdad elfoglalása igen valószínűtlen. Ez a forgatókönyv a szakértő szerint jóval reálisabb a következő két lehetséges szcenáriónál: annál, hogy a fegyveresek elfoglalják Bagdadot és tovább menetelnek a déli síita területek felé, illetve, hogy a síita koalíciós erők vissza tudják őket szorítani az elfoglalt zónákból.

Nem véletlen a fegyveresek gyors előretörése az elsősorban szunniták lakta területeken, ahogyan az sem lenne meglepő, ha ezen országrészekben gyorsan elvéreznének az iraki biztonsági erők. Észak-Irakban többnyire kurdok és szunniták szolgálnak a hadseregben, közülük sokakat aggaszt, hogy Núri al-Máliki miniszterelnök teljesen kiszorította közösségeiket a hatalomból. Ebből kifolyólag soha nem ontanák vérüket Málikiért és a kormányfő megbuktatásáért harcoló milíciák ellen sem vennék fel komolyan a harcot. Az északon szolgáló síita katonák ugyancsak kevés értelmét látják az ellenállásnak, nem szívesen halnának meg szunnita városok, például Moszul, Tikrit vagy Baiji védelme közben.

Bagdad már más kérdés. Először is, a kétmilliós Moszullal szemben ez egy közel kilencmilliós város. A lázadók ráadásul Moszulnak csak a szunniták lakta felét foglalták el, a keleti, kurdok által lakott területekkel meg sem próbálkoztak. Egy Bagdad méretű város elfoglalása mindig óriási kihívást jelent, ha azt eltökélt katonák védik.

A 2006-2008 közti iraki polgárháború óta Bagdadban megnőtt a síiták aránya, akik mára a főváros lakosságának 75-80 százalékát teszik ki. Miközben az érthető, hogy a síita katonák nem fogják életüket áldozni szunnita városokért, közülük sokan megtennék ezt, ha a saját otthonukról és családjukról lenne szó Bagdadban és a többi déli városban.

A hadsereget az iráni Forradalmi Gárda egységei és különböző síita fegyveres csoportok is segítik. Habár ezen milíciák tagjai közül sokan újoncok, akik csak Ali al-Szisztani ajatollah, Irak vezető síita méltósága felhívására csatlakoztak a harcokhoz, sokan mások viszont az iraki, illetve a szíriai polgárháború veteránjai.

A szunnita csoportosulásoknak ezúttal egy, a korábbinál jóval eltökéltebb és nagyobb létszámú ellenséggel kell szembenéznie. A harcok legvalószínűbb kimenetele az, hogy patthelyzet alakul ki Bagdad környékén, az etnikai-felekezeti törésvonalak mentén. Ez nem okozna meglepetést, mivel már láttuk ezt hasonló, közösségek közötti polgárháborúk során, megfigyelhető volt ez a nyolcvanas években Libanonban, a kilencvenes években Afganisztánban vagy napjaink Szíriájában. Apróbb változások lehetségesek, a frontvonalak azonban lényegében éveken keresztül változatlanok maradnak. Ennek az az oka, hogy ezek a milíciák jóval egyszerűbbnek tartják a saját közösségük tagjai által lakott zónák megtartását, mint a rivális csoport fellegvárának számító területek meghódítását. Pontosan ezért próbálják meg gyakran megtisztítani az elfoglalt területeket az ellenség etnikai, felekezeti vagy törzsi csoportjához tartozó lakosságtól.

Ha az iraki katonai fejlemények a legvalószínűbb forgatókönyvet fogják követni, akkor az egy elnyújtott, véres patthelyzethez vezethet. Ebben az esetben valamelyik oldalnak nagyobb katonai segítséget kell kapnia egy külső támogatójától ahhoz, hogy kibillenthesse az egyensúlyt és jelentős területeket foglalhasson el. Ennek hiányában a harcok talán évekig elhúzódnak és közben százezrek halhatnak meg.

Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) egykori elemzője emellett rávilágított, hogy a szunnita lázadók nem alkotnak egységes csoportot, hanem több szervezet koalíciójáról van szó, amelyet az Iraki és Levantei Iszlám Állam (ILIÁ) nevű szélsőséges iszlamista szervezet vezet. Miközben a bagdadi kormány szakadatlanul a külföldi harcosok jelenlétét hangsúlyozza, az iraki állampolgárságú tagok aránya jóval magasabb az ILIÁ soraiban, mint a külföldieké. Máliki olyan csoportként próbálja meg lefesteni az ILIÁ-t, amely hirtelen, váratlanul Szíriából tört be Irakba, ez azonban nem igaz.

Ezek a milíciák elsősorban felkelőcsoportok, nem pedig terrorszervezetek. Az iraki kormány tagjai következetesen terroristáknak nevezik őket, szavaik azt sugallják, hogy ezeknek a harcosoknak az az elsődleges céljuk, hogy épületeket robbantsanak fel és repülőgépeket térítsenek el világszerte, különösképpen az Egyesült Államokban. Bár bizonyára vannak köztük olyanok, akik most vagy akár később szívesen tennének ilyesmit, semmiképpen nem ez az elsődleges motiváció. Ehelyett ez egy megszokottnak mondható, etnikai-felekezeti alapon szerveződő milícia, amely háborút indított egy rivális közösség tagjai ellen.

A Brooking Intézet szakértője rámutatott, hogy a felkelők Fallúdzsa hat hónappal ezelőtti elfoglalása óta elsősorban nem terrorcselekmények vagy gerillaharc, hanem hagyományosnak mondható hadviselés útján próbálják meg átvenni az ellenőrzést újabb területek felett. Kenneth Pollack szerint rendkívül fontos a különbségtétel, a szunnita lázadók terroristának minősítése ugyanis azzal járhat, hogy Washingtonnak azonnali és közvetlen támadást kell indítania ellenük.

Hozzáadom a könyvjelzőhözKüldd ide: DeliciousKüldd ide: DiggKüldd ide: FacebookKüldd ide: myspaceKüldd ide: twitter