Egyelőre nincs döntés
Az EU vízummentességet adhat az év végéig Ukrajnának
Az Európai Unió az év végéig megadhatja a vízummentességet Ukrajnának - mondta Jan Tombinski, az Európai Bizottság ukrajnai delegációjának vezetője csütörtökön egy nemzetközi konferencián.
2014.06.12 21:47MTI
"Készek leszünk arra, hogy év végéig bevezessük a vízummentességet, ez azonban a vízumkötelesség feloldásához vezető folyamat első szakaszában felvázolt feladatok teljesítésétől függ" - mondta a diplomata az UNIAN ukrán hírügynökség szerint. "A Társulási Szerződés megvalósítása: hol kezdjük?" című fórumon Tombinski úgy nyilatkozott, hogy a vízummentesség bevezetése nem kapcsolódik közvetlenül az EU és Ukrajna között létrejövő társulási szerződéshez.
Emellett nem az Európai Bizottság kizárólagos hatáskörébe tartozik, elsősorban a tagállamok döntésétől függ. "Az előzetes értékelések bíztatóak, a döntés azonban egyelőre még nem született meg" - mondta a delegáció vezetője. Tombinski azt is elmondta, hogy Ukrajna és az EU képviselői a társulási szerződés gazdasági részét június 27-én írják alá. A megegyezés politikai részét a felek már korábban megkötötték, és az EU egyoldalú vámkönnyítésben részesít ukrán termékeket, valamint 11 milliárd euró értékű támogatást ajánlott a kelet-európai országnak.
Tavaly novemberben a Viktor Janukovics vezette ukrán kormány váratlanul felfüggesztette az Európai Unióval kötendő társulási és szabadkereskedelmi szerződés aláírását, és az Oroszországgal való gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzése mellett döntött. Ez több százezres tömegtüntetésekhez, majd az ukrán kormány bukásához vezetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06