Elnökválasztás
Donyeckben és Horlivkában ki sem nyitottak a szavazóhelyiségek
A másik kelet-ukrajnai megyében is a 12 szavazókörzetből csupán kettőben indult el a voksolás, ahol a megyei adminisztráció közlése szerint egyelőre provokációk nélkül zajlik.
2014.05.25 11:10MTI
Nem nyitottak ki a kelet-ukrajnai Donyeck városában a szavazóhelyiségek vasárnap reggel az elnökválasztás első fordulójában, a megye másik városában, Horlivkában is zárva vannak - jelentették a helyi Novosztyi Donbassza hírportál újságírói.
Közben a másik kelet-ukrajnai megyében is a 12 szavazókörzetből csupán kettőben indult el a voksolás, ahol a megyei adminisztráció közlése szerint rendben, egyelőre provokációk nélkül zajlik.
Irina Verihina Luhanszk megyei kormányzó Facebook-oldalán felszólította a kijevi parlamentet, hogy fosszák meg mandátumuktól a megye régió párti és kommunista képviselőit, mert szavai szerint a szeparatistákkal együttműködve akadályozták meg a tíz választókörzetben a szavazást.
A két kelet-ukrajnai - Donyeck és Luhanszk - megyében, ahol az oroszbarát szakadárok kikiáltották saját "népköztársaságukat", a szeparatisták előre jelezték, hogy nem engedik lebonyolítani az ukrajnai elnökválasztást a régióban.
Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök eközben kifejezte meggyőződését, hogy lesz Ukrajnának legitim elnöke. Ezt azután mondta újságíróknak, hogy leadta szavazatát az egyik kijevi szavazókörben. Médiajelentések szerint Jacenyuk miközben sorban állt, hogy megkapja a szavazólapot, alkalma nyílt beszélgetni néhány választóval.
Megfigyelőként Ukrajnába érkezett Madeleine Albright volt amerikai külügyminiszter. Az egyik kijevi szavazókör meglátogatásakor újságírók előtt kijelentette, hogy szerinte "a mostani Ukrajna történelmének legfontosabb választása".