Ukrán válság
A pápa mindent megtesz a békéért, fogadta Jacenyukot
Minden tőle telhetőt megtesz Ferenc pápa Ukrajna békéje érdekében. A szentatya erről szombaton a Vatikánban biztosította Arszenyij Jacenyuk ukrán miniszterelnököt.
2014.04.26 16:16MTIA katolikus egyházfő az audiencián egy golyóstollat adott a kormányfőnek, és kijelentette: reményei szerint azzal Jacenyuk "a békét írja majd" Ukrajnában. Hozzáfűzte, hogy jómaga is mindent megtesz ennek érdekében.
Az ukrán kormányfő az év eleji kijevi tiltakozó akciók fő helyszínéről, a Majdan néven ismertté vált Függetlenség teréről adott egy fényképet a pápának. Kijelentette, ez az a hely, ahol "az ukránok milliói a szabadságért és jogaikért harcoltak".
Jacenyuk eredetileg a vasárnapi szentté avatási szertartásokra érkezett a Vatikánba. Szombaton azonban úgy döntött, hogy az országában uralkodó feszült helyzet miatt lerövidíti látogatását, s visszautazik hazájába.
A Vatikán mozgástere politikai kérdésekben meglehetősen korlátozott. Ukrajna esetében az oroszbarát csoportok azzal vádolták a pápai államot, hogy Kijev pártján áll, míg egyes ukrán nyilatkozatok szerint Moszkvával szemben túlságosan "megengedő" - jegyezte meg az AFP francia hírügynökség.
Az ukrán miniszterelnök Rómában olasz kollégájával, Matteo Renzivel is találkozott, akit egyebek között arra kért, hogy - a többi nyugati hatalommal együtt - gyakoroljon nyomást Oroszországra a feszültség enyhítése érdekében.
Római sajtótájékoztatóján Jacenyuk azt mondta, hogy az orosz harci repülők csak péntek éjjel hét ízben berepültek Ukrajna légterébe. Úgy vélte, ennek célja, hogy Kijevet rákényszerítsék egy háború kirobbantására.
Az orosz védelmi minisztérium mindazonáltal szombat délután tagadta, hogy gépei megsértették volna bármely szomszédos ország légterét. A tárca úgy vélte, hogy az erről szóló nyilatkozatok "nyilvánvalóan csak feltételezéseken és pletykákon alapulnak".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06