Hatalmas erőket vont össze

Oroszország pár napon belül képes lenne behatolni Ukrajnába

"Oroszország olyan nagy erőket vont össze az ukrán határ közelében, hogy amennyiben végre akarna hajtani Ukrajna keleti vagy déli része ellen egy nagyobb szabású katonai behatolást, akkor azt 3-5 napon belül képes lenne megtenni."

2014.04.02 12:20MTI
MTI, archív

Philip Breedlove amerikai tábornok, a NATO-erők főparancsnoka, aki egyben az Európában állomásozó amerikai erők főparancsnoka is, a The Wall Street Journal (WSJ) című amerikai lapnak és a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában mintegy 40 ezer főre tette a térségben levő orosz katonák számát, és nagyon aggasztónak minősítette a helyzetet.

Az orosz erők nagyon kis részéről bizonyos mozgás volt megfigyelhető, de annak nem mutatkozott jele, hogy a katonákat visszavonnák a laktanyákba - ismertette az amerikai tábornok a NATO legfrissebb megállapításait. Korábban arról jelentek meg hírek, hogy az oroszok ígéretet tettek egy gépesített lövészzászlóalj visszavonására.

Egy zászlóaljnyi erő azonban mindenképpen jelentéktelennek számít a több tízezres összlétszámhoz képest. Breedlove - miként az a WSJ internetes kiadásában olvasható - elmondta azt is: azt a feladatot kapta, hogy április 15-ig állítson össze olyan intézkedési tervet az erők növelésére, illetve átcsoportosítására, amely a fejlemények miatt aggódó térségbeli NATO-tagországok számára jelentene biztonsági garanciákat.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.