"Nukleáris fegyver Manhattanben"
Obama inkább egy atomtámadástól tart, mint Oroszországtól
Az amerikai elnök egy kérdésre kijelentette kedd este Hágában, hogy inkább tart egy New York-i atomrobbanástól, mint Oroszország ukrajnai akcióitól.
2014.03.26 07:47MTI
A nukleáris biztonságról szóló nemzetközi csúcstalálkozón részt vevő Barack Obamát sajtóértekezletén arról kérdezte egy újságíró, hogy szerinte igaza volt-e elnökválasztási ellenfelének, a republikánus párti Mitt Romneynak abban: Oroszország Amerika legnagyobb geopolitikai ellenfele.
Obama azt válaszolta: "Amerikának rengeteg kihívása van. Oroszország egy regionális hatalom, amely nem erejét, hanem gyengeségét bizonyítja azzal, hogy közvetlen szomszédjait fenyegeti.
Nekünk jelentős befolyásunk van szomszédjainkra, és nem kell lerohannunk őket ahhoz, hogy erős, együttműködő kapcsolatokat alakítsunk ki velük." Az elnök az AP hírügynökség tudósítása szerint később hozzátette: nem jó, amiket Oroszország csinál, de nem ez a legnagyobb nemzetbiztonsági veszély az Egyesült Államokra nézve.
"Még mindig attól tartok a leginkább, ha biztonságunkról van szó, hogy egyszer felrobban egy nukleáris fegyver Manhattanben." Amikor Romney a kampányában azt állította, hogy Oroszország az Egyesült Államok legfőbb geopolitikai ellenfele, akkor azt is mondta, hogy a legnagyobb biztonsági veszélyt viszont Irán jelenti nukleáris ambíciói miatt.
Az atomcsúcs intézménye Barack Obama kezdeményezése, mert 2009-ben ő vetette fel egy ilyen konferencia szükségességét, majd a rákövetkező évben Washingtonban meg is rendezték az első találkozót. Ezeknek célja nem a nukleáris leszerelés, hanem annak megakadályozása, hogy hasadóanyagok rossz kezekbe kerüljenek. A mostani csúcstalálkozón 53 állam vezetői vettek részt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06