Darko Saric igen híres
Elfogták a balkáni "kokainkirályt"
Darko Saric neve 2009 októberében került be a köztudatba, amikor arról tudósított a sajtó, hogy az uruguayi rendőrség 2,8 tonna kokaint foglalt le egy brit zászló alatt hajózó jachton Montevideo közelében.
2014.03.18 08:32MTI
A szerb sajtó jelentése szerint kedden letartóztatták és Belgrádba szállították a balkáni "kokainkirályként" ismert szerb kábítószercsempészt, Darko Saricot. A B92 televízió nem hivatalos információi szerint Saric latin-amerikai országokban rejtőzött, és gyakran változtatta lakhelyét.
Állítólag az egyik spanyolajkú országban fogták el, ahonnan Montenegróba szállították, ott letartóztatták, majd onnan Belgrádba vitték. A szerb és a montenegrói állami szervek közös akciójának hátteréről délben tájékoztatják a közvéleményt a szerb hatóságok.
Darko Saric neve 2009 októberében került be a köztudatba, amikor arról tudósított a sajtó, hogy az uruguayi rendőrség 2,8 tonna kokaint foglalt le egy brit zászló alatt hajózó jachton Montevideo közelében. A rákövetkező évben nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene.
Akkoriban a szerb sajtó arról számolt be, hogy Saric és klánja több százmillió eurónyi, kábítószer-eladásból befolyt pénzt moshatott tisztára főleg különböző állami vállalatok megvásárlásával.
A montenegrói születésű, de szerb állampolgársággal is rendelkező Darko Saric azóta bujkált, először állítólag Svájcban, majd Montenegróban látták, de más európai országokból is érkezett információ róla, végül Dél-Amerikába szökött.
A bandavezér öccsét, Dusko Saricot már korábban letartóztatták Montenegróban azzal a gyanúval, hogy tagja a kábítószercsempész bandának, a nyomozás során pedig lefoglalták Darko Saric szerbiai ingatlanjait is.
A szervezett bűnözés elleni ügyészség gyanúja szerint a bűnözőt szerb állami tisztségviselők is segítették, főleg 2004 és 2009 között. A Press című belgrádi napilap 2010 májusában arról számolt be, hogy Saric klánjának kidolgozott terve volt vezető szerb politikusok likvidálására, amire jelentős mennyiségű pénzt is elkülönítettek.
Az akció végül nem valósult meg. Saric és bandája ellen összevont eljárás folyik - hat ügyet egyesítettek -, a következő bírósági tárgyalás március 24-re van kitűzve, amelyen a tervek szerint már Darko Saric is jelen lesz.
A vádirat szerint a banda 2008 és 2009 során több mint 3 tonna kokaint juttatott Dél-Amerikából Nyugat-Európába. Összesen 39 személy ellen folyik nyomozás, 16 gyanúsított azonban még szökésben van. Az elfogott bandatagok közül eddig kilenc vallotta magát bűnösnek - őket 2 év 9 hónaptól 10 és fél évig terjedő börtönbüntetésre ítélték -, hárman pedig tanúként vesznek részt az eljárásban.
Aleksandar Vucic, a Szerb Haladó Párt elnöke a közelmúltban jelentette be, hogy a hatóságok le fognak csapni a kábítószerkereskedő-banda vezetőjére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06