Az indíték nem ismert
Eltérítették a maláj utasszállítót?
Az egy hete eltűnt maláj utasszállító repülőgépet eltérítette az egyik pilóta vagy valaki más, aki repülési tapasztalatokkal rendelkezett.
2014.03.15 08:45MTI
A nyomozásban részt vevő illető azt mondta, hogy az indítékot nem ismerik, mint ahogy azt sem, hogy hová vitték a Malaysia Airlines MH370-es járatát, fedélzetén 239 személlyel. Nem tudnak arról sem, hogy bárkinek bármilyen követelése lenne a géppel kapcsolatban - tette hozzá.
A sajtó tájékoztatására fel nem hatalmazott illető kijelentette: ez már nem elméleti feltevés, hanem végkövetkeztetés. Ezzel utalt arra is, hogy a nyomozók kizárják a műszaki hibát vagy valamely pilóta hibázását a repülés során. A szóban forgó végkövetkeztetésre azokból a jelekből jutottak, hogy a gép általi kommunikációt valaki szándékosan kikapcsolta, valamint hogy a gépet úgy irányították - változtatták irányát, magasságát -, hogy a radarok lehetőleg ne tudják követni.
A malajziai hatóságok bejelentették, hogy sürgősen feltérképezik a pilóták, a 10 fős személyzet és mind a 227 utas hátterét.
Az indiai haditengerészet mintegy tíz hajója, felderítő repülőgépe és helikoptere már harmadnapja kutatja az Andamán-tenger szigeteit a malajziai gép után, de sikertelenül - közölte szombaton az indiai parti őrség egy magas rangú tisztségviselője. A kutatást szombaton kiterjesztették a Bengáli-öbölre is, amit a malajziai hatóságok javasoltak az előző nap - tette hozzá.