Szankciók?
Obama szerint Putyin a történelem rossz oldalán áll
Az Egyesült Államok diplomáciai és gazdasági lépéseket mérlegel Oroszország elszigetelésére. Obama sürgette, hogy a kongresszus sürgősen dolgozzon ki egy segélycsomagot Ukrajna számára.
2014.03.03 21:06MTI
Oroszország "a történelem rossz oldalán áll" és ukrajnai akcióival megsérti a nemzetközi jogot - jelentette ki hétfőn Barack Obama amerikai elnök. Obama rámutatott, hogy az Egyesült Államok olyan diplomáciai és gazdasági lépéseket mérlegel, amelyek elszigetelik Oroszországot, negatív hatással lesznek annak gazdaságára, valamint a világban elfoglalt pozíciójára.
Emlékeztetett rá, hogy az Egyesült Államok (hat más országgal együtt) már felfüggesztette a szocsi G8-csúcsra való felkészülést. Sürgette, hogy a kongresszus sürgősen dolgozzon ki egy segélycsomagot Ukrajna számára. Hangsúlyozta, hogy egységnek kell lenni a demokraták és a republikánusok között, amikor annak az alapelvnek a megőrzéséről van szó, miszerint "egyetlen országnak sincs jogában indokolatlanul csapatokat küldeni egy másikba".
Szavai szerint az ukrajnai katonai akciók folytatása "idővel költséges ügy lesz" Oroszország számára. "Most itt az ideje, hogy fontolóra vegyék: vajon szolgálhatják-e az érdekeiket olyan módon, amely a diplomáciára támaszkodik az erővel szemben" - mondta Barack Obama. Az amerikai elnök szerint ha Vlagyimir Putyin elnöknek Ukrajnában az orosz kisebbség helyzete okozza a fő aggályát, akkor bele kellene egyeznie a nemzetközi megfigyelők ukrajnai jelenlétébe, akik közvetítőként szolgálhatnának egy olyan megoldás kidolgozásában, amely minden ukrán számára elfogadható lenne.
Elismerte, hogy Oroszországot és Ukrajnát szoros történelmi, nemzetiségi és kereskedelmi kapcsolatok kötik össze, "de amit nem lehet megtenni, az az, hogy Oroszország büntetlenül katonákat küld a helyszínre és megsérti a világszerte elismert alapelveket". "Úgy gondolom, hogy a világ országainak erőteljes elítélése rámutat annak mértékére, hogy Oroszország mennyire a rossz oldalán áll a történelemnek" - mondta az amerikai elnök. Barack Obama megismételte: az ukránoknak lehetőséget kell biztosítani arra, hogy maguk határozzák meg a sorsukat. Hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államok erőteljesen támogatja az új ukrán kormányt, aminek jeleként John Kerry külügyminiszter kedden Kijevbe utazik.