Ukrán válság

Honnan jött és merre tart az ukrán ellenzék kemény magja?

Nacionalista és szélsőjobboldali szervezetekből verbuválódott Kijev főterén tavaly novemberben az elmúlt hónapok összecsapásaiban kitűnt Jobboldali Szektor (PSZ) nevű tömörülés, amely azt tervezi, hogy politikai pártként indul az ukrajnai választásokon.

2014.02.25 18:35MTI

A magát társadalmi mozgalomként meghatározó PSZ az ukrán főváros Függetlenség terén, a Majdanon három hónapja folyó tüntetések radikális magját képezi, a rendszerint katonai kiképzést kapott tagjai kezdettől fogva az első vonalban küzdöttek a belügyi erőkkel vívott összecsapásokban.

A tagságot mind nyugat-, mind kelet-ukrajnai aktivisták adják, közülük nem kevesen orosz anyanyelvűek. Ideológiájuknak az ukrán nacionalizmus Sztepan Bandera-féle interpretációját vallják, amely szerint az ukrán nemzetállam megteremtését támogató más nemzetiségűekhez az ukránoknak pozitívan, a hozzá közönyösen állókhoz semlegesen, míg az azt ellenzőkhöz ellenségesen kell viszonyulniuk.

A PSZ kötelékébe olyan szervezetek és csoportosulások tartoznak, mint a kelet-ukrajnai bázisú, Sztepan Bandera nevét viselő Trizub (az ukrán címer háromágú szigonyának neve), az Ukrajna Patriótája, a Szociálnacionalista Szövetség, a kijevi Fehér Kalapács, az Ukrán Nemzeti Szövetség-Ukrán Nemzeti Önvédelem (UNA-UNSZO), a Volja (Akarat) és a kárpátaljai Karpatszka Szics. A mozgalomnak névleg nincs vezetője, de az irányítás feladatait a 42 éves, bölcsész végzettségű, dnyiprodzerzsinszki Dmitro Jaros, a Trizub elnöke látja el, míg a sajtóügyekért az orosz Artyom Szkoropadszkij, a Kommerszant című lap egykori újságírója felel.

A PSZ tagjai a korábbi ukrán ellenzéki politikusok közül - bevallásuk szerint - egyedül Andrij Parubij parlamenti képviselőben, a Majdan parancsnokában bíznak. A tömörülés egyaránt ellenzi Ukrajna keleti vámunióhoz történő csatlakozását és európai uniós integrációját, mert úgy véli, az EU elnyomja a nemzeteket. A PSZ nem fogadja el a korábbi ellenzéki pártok egyikének ideológiáját sem, a nacionalista Szvoboda pártot is túl liberálisnak és konformistának tartja.

A kijevi tüntetéseken rendszeresen félezer PSZ-tag vett részt, de időközben Ukrajna-szerte, így Kárpátalján is létrejöttek a mozgalom helyi alakulatai. A tömörülés szervezeti struktúrája a kijevi események lezárulása után ölt majd végleges formát. A PSZ ugyanis azt tervezi, hogy politikai pártként jegyezteti be magát, és tagjai a jövőben indulnak a választásokon.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.