G6-osok
Tanácskozás a szervezett bűnözés új formáiról
Elsősorban a határokon átlépő szervezett bűnözés új formáiról és a nemzetközi terrorizmusról folytattak eszmecserét az Európai Unió hat legnagyobb országának (G6) belügyminiszterei.
2014.02.06 19:33MTI
A csütörtökön befejeződött kétnapos krakkói tanácskozáson részt vett az amerikai igazságügy-miniszter és a belbiztonsági miniszter is.
"Egyetértésre jutottunk, hogy inkább az eddig eredmények megszilárdítására van szükségünk, semmint valamilyen rendkívüli, új szabályozásra" - hangsúlyozta a tanácskozást záró sajtóértekezleten Bartlomiej Sienkiewicz lengyel belügyminiszter, a rendezvény házigazdája.
A találkozón Németország, Lengyelország, Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország és Spanyolország belügyminisztere, valamint a két amerikai miniszter vett részt. A résztvevők a határokon átlépő szervezett bűnözés új formáira összpontosították figyelmüket, és elhatározták, hogy növelik az információcserét ezen a területen - mondta Sienkiewicz.
Megvitatták a nemzetközi terrorizmussal összefüggő kérdéseket is, ezen belül azt a fenyegetést, amelyet EU-állampolgároknak a szíriai polgárháborúban való részvétele jelent.
"Először is nem akarjuk, hogy Európa hozzájáruljon a szíriai polgárháborúhoz, másodszor nem akarjuk azt sem, hogy ezek a fiatalemberek harci tapasztalatokat szerezve visszatérjenek Európába, és ott merényleteket tervezzenek" - mondta Thomas de Maiziere német belügyminiszter.
Megállapodtak abban, hogy a Szíriába utazni vagy onnan visszatérni akaró önkéntesek ügyében javítani kell az együttműködést Törökországgal. "Ez az egész közösség problémája" - mondta a lengyel belügyminiszter.
Az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) lehallgatási botrányáról szólva Sienkiewicz úgy vélekedett, hogy ez hosszabb távon nem zavarhatja meg a transzatlanti együttműködést. Barack Obama amerikai elnök enyhítette a problémát - vélekedett. Eric Holder amerikai igazságügy-miniszter a találkozó keretében megbeszélést folytatott a lengyel főállamügyésszel, Andrzej Seremettel.
Szóba került az együttműködés kiadatási és bűnügyekben, a kiberbűnözés és a 2001. évi európa tanácsi kiberbűnözési egyezmény (az úgynevezett Budapesti Konvenció) ratifikációjának kérdése.
Utóbbi a kiberbűnözés, ezen belül a gyermekpornográfia, szerzői jogbitorlás és kibercsalás elleni küzdelem jogi kereteit teremtette meg. A G6 csoport a hat legnagyobb EU-tagország belügyminisztereinek informális fóruma.