Szíria-konferencia

Átmenetileg felfüggesztették a tárgyalásokat a szíriai ellenzék és a kormány között

Az átmeneti kormány lehetséges felállításáról szóló egyórányi egyeztetés után felfüggesztették a megbeszéléseket hétfőn a szíriai ellenzék és a Bassár el-Aszad elnök vezette kormányzat képviselői a Genfben folyó Szíria-tárgyalásokon.

2014.01.27 17:10MTI
MTI, archív

A hétfői ülést Lakhdar Brahimi, az ENSZ és az Arab Liga különmegbízottja, a felek közötti közvetítő rekesztette be. Mindkét delegáció megerősítette ugyanakkor, hogy a történtek ellenére elkötelezett a tárgyalások folytatása mellett.

"A mai megbeszélések nem voltak eredményesek a kormányzat hozzáállása miatt, amely el akarta terelni a vitát a Genf-1 tárgyalásokon leszögezett témáról" - közölte Rima Fleyhane, az ellenzéki delegáció tagja, utalva a 2012 júniusában a nagyhatalmak által elfogadott szövegre, amely a mostani Genf-2 tanácskozás egyik fő pontjává emelte az átmeneti kormány felállítását.

"A kormány delegációja a vita tárgyát a terrorizmusra akarta megváltoztatni" - magyarázta Fleyhane. Az ellenzéki delegáció egyik tagja újságírók előtt a "süketek párbeszédeként" jellemezte az ENSZ székhelyén zajló tanácskozást.

"A kormány delegációja bemutatott egy munkatervet, amely a Szíria megmentésére, az államra és a népre, valamint a szélsőséges terrorizmusra vonatkozó lényeges elveket ismerteti. A (Szíriai Nemzeti) Koalíció elutasította ezt a munkatervet, és azt követelte, hogy kizárólag az átmeneti kormányzatról beszéljünk" - mondta egy kormányhoz közelálló forrás.

Emellett a szíriai ellenzék cáfolta, hogy vasárnap megegyezés született volna arról, miszerint a nők és a gyerekek távozhatnak Homsz városából, amelyet már több mint egy éve tart ostrom alatt a hadsereg.

Az ellenzék kijelentette: nem a civilek szabad távozását, hanem azt követelik, hogy fokozatosan szüntessék meg az ostromállapotot Homszban, és engedjék be a segélyeket a körülzárt területekre.

A két delegáció múlt szombat óta folytat tárgyalásokat közvetítő segítségével, a politikai kérdések helyett eddig azonban a humanitárius intézkedésekre, a fogolycserére és a Homsz városát érintő válságos helyzetre összpontosítottak.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.