Ukrajnai tüntetések
50 ezer ukrán tüntet 5 haláláért
Több mint ötvenezer tüntető gyűlt össze szerda este Kijev központjában a Majdanon, azaz a Függetlenség terén, hogy tiltakozzon a brutális rendőri erőszak ellen, amely a nap folyamán legkevesebb öt halálos áldozatot követelt.
2014.01.22 20:25MTI
A tüntetés kezdetén Vitalij Klicsko, az ellenzéki Ütés (Udar) párt elnöke az általa oroszbarátnak nevezett, Viktor Janukovics államfő által vezetett kormányzattal szembeni ellenállásra szólított fel.
"Továbbra is a téren maradunk, és harcolunk..." - fogalmazott Klicsko, aki a rendőrséget arra szólította fel, hogy álljon át a tüntetők oldalára. Figyelmeztetett ugyanakkor, hogy fel kell készülni arra, hogy a rohamrendőrség még aznap megpróbálja kiszorítani a tömeget a térről.
Az elnökkel a nap folyamán folytatott tárgyalásról azt mondta, hogy nem kaptak pozitív választ Janukovicstól a követeléseikre. Az elnök szerinte "kinyitotta az ajtót" Mikola Azarov miniszterelnök kormányának lemondása előtt, de ezt a Régiók Pártja, vagyis a kormánypárt jóváhagyásához kötötte. Az elnök- és parlamenti választások előre hozatalára vonatkozó kérdést megválaszolatlanul hagyta - mondta.
A találkozót felidézve elmesélte, hogy azt mondta neki: "önnek lehetősége van megoldani (a válságot). Az előre hozott választások megoldást nyújtanának. Ha nem hallgat az emberekre, majd ők tesznek róla, hogy meghallgassa őket".
"Ha az elnök nem válaszol holnap... akkor támadásba megyünk át" - ígérte Klicsko, és összefogást kért az emberektől.
A tiltakozó nagygyűlés egyperces néma csenddel kezdődött a szerdai áldozatok emlékére. Egyes források szerint azok száma ötről hétre emelkedett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06