Iráni atomprogram
Teheránba érkezett a NAÜ delegációja
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség delegációja a hatok és Irán között tavaly novemberben létrejött, történelminek nevezett megállapodás betartásának ellenőrzésére érkezett Teheránba.
2014.01.18 11:55MTI
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagja és Németország alkotta csoport, valamint Irán múlt év novemberében kötötte azt az átmeneti megállapodást, amelynek alapján Irán fél évre leállítja nukleáris programját, cserébe pedig a Nyugat enyhít a perzsa országot sújtó nemzetközi gazdasági szankciókon. Az elmúlt napokban véglegesített egyezmény végrehajtását a tervek szerint hétfőn kezdik meg.
Az ENSZ felügyelete alatt működő önálló kormányközi szervezet kulcsfontosságú szerepet tölt be annak ellenőrzésében, hogy az iszlám köztársaság eleget tesz-e az hat hónapra szóló megállapodásban foglaltaknak, azaz az urándúsítás korlátozásának.
Értesülések szerint a delegáció a napokban felkeresi az ország középső részén lévő Natanzban, valamint Fordóban található nukleáris létesítményeket. A küldöttség ellenőrizni kívánja, hogy Irán valóban leállítja-e a 20 százalékosra történő urándúsítást, és meglévő 20 százalékos uránkészleteit pedig visszahigítja-e az előírásoknak megfelelő 5 százalékosra.
A Reuters hírügynökség korábbi értesülése szerint a közeljövőben jelentősen sűrűsödnek az Iránban folytatott ellenőrzések, a NAÜ szakértőinek a korábbinál több létesítménybe lesz bejárásuk, s ezáltal új felszerelésekre is szükségük lesz.
A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) pénteken öt és fél millió eurós (1,65 milliárd forintos) soron kívüli hozzájárulást kért a tagállamoktól, hogy ellenőrizni tudja a Teherán atomprogramjáról szóló genfi megállapodásban foglaltak teljesítését.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:55 Meteorológia: immár több mint egy évtizede hóínség jellemzi Budapest éghajlatát
- 20:53 Agrometeorológia: kiadós csapadék segíti a friss vetést
- 16:31 Megakadályozták egy ortodox püspök húsvéti zarándoklatát Moldovában
- 14:27 Betiltották Virginia állam zászlaját a római istennő fedetlen melle miatt
- 12:22 Elismerné a Krím félszigetet Oroszország részeként az USA - Bloomberg
- 10:49 Elkészült a TAL vezeték bővítése, Csehországnak nincs szüksége orosz kőolajra
- 8:37 Szívműtéten esett át Nyilasi Tibor
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06